Blog

  • Összes törlése

Május – Az önkéntesség hónapja

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2024-ben tematikus hónapok keretében szeretné felhívni a figyelmet egy-egy társadalmi aktualitásra.

Újabb ingatlanmentés a Magyar Református Szeretetszolgálattal

Az ingatlanmentő csapat küldetése, hogy segítő kezet nyújtson azokban a krízishelyzetekben, melyeket a rászoruló családok önerőből nem tudnának finanszírozni.

„A közös szolgálat erősíti bennünk az összetartozás érzését”

Interjú Főtiszteletű Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével, a 16. Szeretethíd fővédnökével.

Felkészülés a szülői létre

Szeretetszolgálatunk nap mint nap kiemelt figyelmet fordít a családokra és támogatásukra. Legyen szó lakhatásról, az életkörülményeikről vagy az általuk elérhető...

Szólj, Uram! Vigasztaló, bátorító, Istent magasztaló igék, énekek, bölcs...

Szerkesztette: Szabó Sándor Szabó Sándor nyugalmazott lelkipásztor több évtizedes szolgálata során összeállított, a vigasztalás, bátorítás és magasztalás hármas...

Tavaszi megújulás – menekült családok...

Az MRSZ Menekültmissziós Irodája rögtönzött szépségszalonná változott, ahol több mint harminc menekült felnőttet és gyermeket örvendeztettek meg a szakemberek.