„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
ApCsel 20,35
Tehetséges vagy valamiben, de a fejlődésedhez szükséges eszközök, foglalkozások vagy versenyek költségeit nehezen tudjátok fedezni? Ne hagyd, hogy az anyagi lehetőségek szabjanak határt annak, amiben igazán jó vagy! A Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramja a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogatja, hogy anyagi lehetőségeik ne szabjanak határt a kibontakozásuknak...

ApCsel 20,35
Támogatása hathatós segítséget jelent programjaink megvalósításában.
Bankszámlaszámunkon várjuk pénzadományát.
Iratkozzon fel a Magyar Református Szeretetszolgálat havi hírlevelére, legyen naprakész programjainkkal kapcsolatban!
Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, Ezékiás azonban nem...
Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jerúsá volt, Cádók...
A hetedik évben nekibátorodott Jójádá, és szövetkezett a századosokkal: Azarjával, Jeróhám fiával, Jismáéllal, Jóhánán fiával,...
A Magyar Református Szeretetszolgálat podcast műsora. Az idén 20 éves Magyar Református Szeretetszolgálat nem csak hazánkban segíti a bajbajutottakat: önkéntes orvoscsoportunk és Kutató-Mentőcsapatunk szakembereire bárhol számíthatnak a világos természeti/ vagy humanitárius katasztrófák helyszínén. Az adás vendégei: Dr. Szőke Ildikó fogorvos, az MRSZ önkéntes orvoscsoportjának tagja, Kovács Ilka, az MRSZ Kutató-Mentőcsapat kutyás […]

Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:

Hálaadás a szolgálatért, áldáskérés az új kezdetre – ünnepi...
Hálaadással, közös imádsággal és ünnepélyes beiktatással fordult új fejezethez a Magyar Református Szeretetszolgálat Telefonos és...
IKSZ Börze Debrecenben – bemutatkoztak a fiatalokat fogadó intézmények
Október 14-én a Debrecen Plázában biztosítottunk lehetőséget arra, hogy egymásra találjanak a középiskolások és a fiatal...
A kapcsolódás ereje – II. Kárpát-medencei Református Fogyatékosságügyi Szakmai...
Lezajlott a II. Kárpát-medencei Református Fogyatékosságügyi Szakmai Találkozó, amelynek mottója „A kapcsolódás ereje” volt. A hét...