A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány 2013 óta stratégiai partnerségben a Belügyminisztériummal jelenleg is a legnagyobb karitatív országos közfoglalkoztató. Aktuálisan is több mint 1350 főt foglalkoztat – főként 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelete szerinti kedvezményezett – hátrányos helyzetű településeken.

közfoglalkoztatási programunk keretében nagy számban történt sikeres nyílt munkaerő-piaci tranzitálás mellett folyamatosan arra törekszünk, hogy minél szélesebb kör számára tegyük elérhetővé a munkabérből származó jövedelemből történő öngondoskodás lehetőségét.

Szeretetszolgálatunk célja, hogy a református gyülekezetek és intézmények részére országszerte elérhetővé tegye a közfoglalkoztatás lehetőségét. Egyrészről azt, hogy az erőforrás hiányában elmaradt munkálatok (közérdekű tevékenységet végző gyülekezeti/diakóniai munka támogatása, temető karbantartása, ápolása, templomok, parókiák körüli területek és az épületek kisebb karbantartása, szociális feladatot ellátó intézmények munkájának támogatása) ellátására munkaerőt tudjanak alkalmazni, ahol erre helyben nincs más mód. Másrészről pedig a program alkalmat nyújt az álláskereső személyek számára a hasznos és tartalmas az önbecsülést, készségeket és képességeket javító munkavégzésére továbbá arra, hogy a szerény anyagi körülmények között, elszigetelt illetve hátrányos helyzetű térségekben élők számára Szolgálatunk ezen a programon keresztül is segíteni tudjon.

A program megvalósításában 1 programvezető, 4 főállású programkoordinátor 1 fő közfoglalkoztatási jogviszony keretében adminisztrátorként, 9 fő megváltozott munkaképességű adminisztrátor és 5 fő általános irodai adminisztrátor vesz részt.

2016-ban a Belügyminisztérium a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványt az Országos Református Közfoglalkoztatási Program példaértékű megvalósításáért elismerő oklevélben részesítette.