“Szeretetszolgálatunk növekedése Mennyei Édesatyánk áldásának jele”

Fodor Gusztáv lelkipásztor a Magyar Református Szeretetszolgálat megalakulása óta, tehát tizenöt éve részese az alapítvány életének. A kezdetekhez képest sokat változtak a szolgálatok, feladatkörök, de a cél ugyanaz maradt: segíteni a rászorulóknak.

Az egyik első munkatársa vagy a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Mesélj kérlek: hogyan lett egy elhívásból alapítvány?

Nem csak az egyike, hanem én lehettem az első munkatársa az MRSZ-nek. Ezt kezdettől fogva kegyelmi állapotként, megtiszteltetésként éltem meg, valahogyan úgy, hogy biztos voltam abban, hogy Mennyei Édesatyánk engem választott ki arra, hogy az MRSZ lelki és infrastrukturális alapjait lerakjuk az MRSZ Kuratóriumának felügyelete alatt Egyházunk évszázados diakóniai szellemiségével összhangban. A kezdetek az MRSZ 2006-os születése előttre nyúlnak vissza. 1998 és 2005 között a hollandiai székhellyel rendelkező Nemzetközi Dorcas Segélyszervezet (Dorcas Aid International) kárpátaljai, majd a magyarországi szervezeteinek lelkészi vezetőjeként betekintést nyertem egy nagy, nemzetközi, 25 országban jelen lévő professzionális segélyszervezet működésébe. A szervezettel többször jártam Hollandiában, egyszer Kenyában és Tanzániában, majd eljutottam Oroszországba, a sarkkörön túlra is, a szibériai nyenyecek közé. Azt is lehet mondani, hogy ezalatt az idő alatt megtanultam a „segélyszervezeti szakmát”, több országban tanulmányozhattam a szegénység különböző arcait. Ezzel a 7 éves tapasztalattal a tarsolyomban volt bátorságom felkeresni 2006. március 30-án Czibere Károlyt, az MRE Zsinati Szeretetszolgálat Irodájának vezetőjét, hogy mit gondol arról, ha megszerveznénk a MRE saját szeretetszolgálatát. Isten akarataként éltem meg azt is, hogy a szívemben megfogant terv már Egyházunk zsinati vezetésének szívében is megszületett korábban. A zsinat döntését a Szeretetszolgálat létrehozásáról a 2006-os magyarországi, tavaszi árvíz súlyossága is sürgette. Az árvíz károsultjai számára a javaslatomra országos gyűjtést indítottunk, melyre megmozdult Kárpát-medence magyar reformátussága, és több mint 12 millió forintot adtak össze. Még a kárpátaljai reformátusok is gyűjtöttek, ez pedig szívfacsaró és kedves gyümölcse volt református népünk szeretete nagyságának. Egyházunk vezetői ekkor döntötték el, hogy van létjogosultsága egy saját szeretetszolgálat beindításának.

2006-ban milyen feladatokkal lettél megbízva, és ez hogyan változott az évek során?

Szeretetszolgálatunk első munkatársként az első néhány évben – kezdetekben – mindennel engem bíztak meg: önkéntesek toborzásával, adománygyűjtéssel, médiával, adminisztrációval, az MRSZ gyülekezetek előtti bemutatásával. Az MRSZ Isten kegyelméből növekedni kezdett, jöttek a kiváló munkatársak, kik tehetsége maradandó nyomot hagyott az MRSZ épületében, majd megszülettek az ágazatok, Szeretetszolgálatunk növekedni kezdett. Ezt az időszakot nevezem az MRSZ hőskorának, az alapozás időszakának. A legkomolyabb feladat volt az MRSZ lelkiségének karakterét kialakítani és a szervezet alapjait lerakni. Az alapozás egy építkezésnél nem a leglátványosabb feladat: sokszor unalmas, ahogy öntjük a betont és a köveket az alapokba, és semmi sem látszik. De mégis, ez a legfontosabb, mert egy ház sem lehet erősebb és nagyobb, mint az alapjai. Isten Lelke arra indított, hogy a Szeretetszolgálat folyamatos modernizálásának igénye mellet a szervezet lelki alapjait a Bibliára építsük: milyen volt Jézus szeretetszolgálata, mi vezette őt, mit tanulhatunk tőle, hogyan értsük a Máté evangéliuma 25. részét? Kik a környezetünkben a Jézus arcú szegények? Hiszen Jézus velük azonosította magát: az éhezőkkel, a szomjazókkal, ruhátlanokkal, a jövevényekkel, a betegekkel és a börtönben lévőkkel. Hogyan lehet a Szeretetszolgálatot úgy felépíteni és működtetni, hogy ezek az örök, aranynál is drágább jézusi értékek minden munkatársunk szívét és minden fejlődő ágazatot áthassák, átjárják és ebből másoknak lelki/fizikai épülése lehessen? Ebben a tusakodásban született meg a weboldalunk címe is, a www.jobbadni.hu, hiszen Pál apostol őrizte meg nekünk Jézus szavát, ki szerint „jobb adni, mint kapni” (ApCsel 20,35b, Károli fordítás). Nem lehet más mércéje és feladata a Szeretetszolgálatnak, mint állandóan ehhez a jézusi mércéhez mérni magát, ebben a tükörben megmérni értékes szolgálatát. Soha nem felejtem el azt a jobbegyenessel felérő hatást, melyet akkor éreztem, amikor rájöttem, hogy Pap Laci bokszolónknak is ez volt a kedvenc mondása. Megértettem, hogy nekünk mindig Jézus értelmezését kell követnünk és gyakorolnunk.

Munkatársként milyen volt megélni az MRSZ növekedését?

2006-ban egyházunk felelős szolgálatársaival ültettünk egy fát, mely azóta növekszik és folyamatosan terem. Szeretetszolgálatunk növekedése – véleményem szerint – Mennyei Édesatyánk áldásának és kegyelmének a jele. Ennek a fának egyre növekszik a törzse, egyre több ága van, egyre több elhívott munkatársat kapunk, egyre több gyümölcsöt terem. Ez a növekedés is bizonyítja az 1. zsoltár igazságát: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.” (Zsoltárok 1,3) Ez a folyóvíz Mennyei Atyánkkal való kapcsolat, a vele való szoros szeretetközösség. Ebbe a biztonságot adó szeretetközösségbe szeretne Jézus visszavinni mindenkit, aki távol szakadt ettől. Bízom benne, hogy Szeretetszolgálatunk ebben a jézusi misszióban hasznos eszköz lesz a jövőben is. 2011-óta visszatértem elsődleges elhívásomhoz, a lelkészi szolgálathoz, 4 tiszántúli kis gyülekezetben szolgálunk feleségemmel a Tisza-tó partján. Azóta eltelt 10 év, de sohasem tudtam elszakadni a Szeretetszolgálattól. Jelenleg az MRSZ Kárpátaljai Koordinációs Irodájának vagyok a referense, ahol a kárpátaljai magyar testvéreinknek igyekszünk segíteni lehetőségeinkhez mérten. Végtelenül büszke és hálás az Úrnak Szeretetszolgálatunk növekedéséért.

Melyik az a szolgálat vagy esemény, ami a legkedvesebb emléked az elmúlt 15 évből?

Számtalan ilyen pillanat volt, egyet említenék csak ezek közül, amely megfogta a szívemet. Az első – ugye – mindig, mindenből emlékezetes marad. 2006 áprilisában volt az első árvízi adománygyűjtésünk. Nem tudtuk, mi lesz az eredmény, hány gyülekezet mozdul majd meg. Április végén elkezdtek beérkezni az adományok. Több mint 700 gyülekezet tette ki a perselyét és küldte be az adományát. Czibere Károly irodavezető úrral csak ámultunk azon, hogy hányan mozdultak meg, és mekkora szeretet van református gyülekezeteinkben. Nem gyengének, nem erőtlennek, hanem erősnek és gazdagnak láttuk a gyülekezeteinket, amely képes odaállni a bajbajutottak mellé, a legkisebbek mellé. Képes megszámlálható, megfogható, valóságos segítséget nyújtani nagyobb természeti katasztrófák alkalmával is. Egyszerre megláttuk – szerte a Kárpát-medencében – azt az hatalmas megújuló erőforrást, gyülekezeteink szeretethálóját, amely Krisztus Urunk szeretetszolgálatából és egyházunk évszázados diakóniai múltjából fakad. Nincs is, és nem is lehet ettől szebb küldetésünk, mint ennek naponkénti megélése, gyakorlása!