Reformáció ünnepe
„Majd odaállt a király a helyére, és szövetséget kötött az Úr színe előtt arra nézve, hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezésit teljes szívvel és teljes lélekkel megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, melyek meg vannak írva abban a könyvben.” 2Krón 34,31
Jósiás király több szempontból is kiemelkedő volt az uralkodók hosszú sorában, akik a választott nép fölött uralkodtak. Nem az tette őt különlegessé, hogy már egészen fiatalon a nép királya lett, hanem azok a későbbi intézkedései, amik útján kitakarította a nép közül az idegen isteneket és bálványokat. Mondhatjuk azt is, hogy újratervezte népe jövőjét és ebben az újratervezésben nem az idegen népek, a földi, politikai és katonai hatalmakba vetett bizalom, hanem az Örökkévaló Istenbe vetett bizalom kapott hangsúlyt. Nem lépett rá arra az útra, amit felmenői már kiköveztek előtte, ugyanis ők nem Isten előtt akartak kedvesek lenni, hanem a környező nagyhatalmaknak akartak tetszeni, behódolni. Ezért, hogy a kedvükben járjanak, felvettek idegen vallási szokásokat, elkezdték az idegen isteneket imádni. Nyilván nem hitbeli meggyőződésből, hanem politikai megfontolásból. Aztán jött Jósiás és azt mondta, elég ebből. Megemlékezett ősei Istenéről, Izráel szabadító Istenéről, és kipucolta az országból az idegen kultusz minden nyomát, az áldozóhalmokat, a bálványokat. Kijavíttatta a templomot, az Úr házát. A renoválás során előkerült egy rég elfeledett írás. Az a törvénykönyv, amit maga Isten adott Mózesnek. Jósiás felismerte, megértette e törvénykönyv jelentőségét, tudta, hogy a nép jövője függ tőle.
Teljesen megdöbbentő azt olvasni, hogy a nép mennyire megfeledkezett Istenről. Talán úgy tekintettek a benne való hitre, mint a régi korok megsárgult, megfakult elemére, ami már idejét múlt, mondván: már új szelek fújnak, már más időket élünk, már más van divatban. Mintha talán ismerős lenne ez a fajta gondolkodás számunkra is, itt a 21. században, nem? Jósiás megértette, a nép jövője, a nép sorsa múlik azon, hogy visszatérnek-e Istenhez, avagy sem. Ezért olvasta fel a nép előtt a törvénykönyvet, hogy hallják, mit felejtettek el és egyúttal azért is, hogy megújítsa az Istennel való szövetséget.
Jósiás újratervezett. Realizálta, hogy rossz az az irány, amerre haladnak, mert ez az út a pusztulásba vezet. Újratervezett hát, és visszanyúlt a gyökerekhez. A népet ismét azon az úton szerette volna vezetni, amelyet Isten is nekik szánt. Igazából, ha belegondolunk semmi újat nem tett, vagy talált ki. Szimplán visszakormányozta azt a bizonyos hajót Isten felé, az élet felé.
És hogy miért is beszélünk most, a reformáció emléknapján Jósiásról, az ő reformjáról? Mert bizony erre az újratervezésre nekünk is nagy-nagy szükségünk van. Mind egyházunknak, mind személyes hitéletünknek folyamatosan szüksége van a megújulásra. Olyan megújulásra, ami nem feledkezik meg arról az Istenről, aki irányba tud bennünket állítani. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg Isten szaváról, hiszen az újító szándéknak meg van az a veszélye is, hogy letérünk a kijelölt útról, ha nem figyelünk az útmutatásra. Mint amikor új utakon járunk, és nem figyelünk arra, mit mond vagy mutat a GPS, és eltévedünk.
Újratervezés. Ha el is tévedünk, ha rossz irányba indulunk el, Isten újratervez velünk, hogy visszaleljünk a helyes útra és ismét a cél felé haladjunk. Érdemes hát csendes magányunkban egy kicsit eltöprengeni azon, hogyan is áll az én egyéni életem, hogyan halad ezen az úton. Jó irányba halad? Vagy már rég az ellenkező irányba megyünk? Figyeljünk oda Istenre! Figyeljünk oda az Ő szavára, a Szentírásra, ahogy a nép is hallgatta a törvénykönyvet! Mert Isten szava az, ami útmutatást ad a sok-sok idegen ideológia közepette. Maradjunk Istennél, mert Isten az élet!
Szánjunk időt Isten szavára, a Szentírásra, olvassuk, kutassuk, töprengjünk rajta és engedjük, hogy Isten megadja szívünk kérdéseire a választ!
