Menekültek nemzetközi világnapja
„Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus befogadott titeket Isten dicsőségére.”
Róm 15,7
Azt gondolom, hogy az ember alapvetően egy igen kényelmes élőlény. Szeretjük a már jól bevált, megszokott dolgokat. Mert amit ismerünk, ami már bevált, az nem okozhat csalódást, nagyon félni sem kell tőle, mert ismerjük a lehetséges veszélyforrásokat is. Elég, ha csak az étkezési szokásainkra gondolunk. Volt már beszélgetésem olyanokkal, akiket ha kínoznának se mondanának le egy jó szaftos pörkölről, mondjuk egy tál rizottóért. Sajnos sokszor így vagyunk az emberekkel is. Az idegenekkel szemben annyi előítélet és félelem van bennünk. Hamarabb eszünkbe jutnak a negatív sztereotípiák, minthogy meglássuk a másik emberben a jót. Még szomorúbb, ha ez mondjuk egy gyülekezeten belül történik meg. Sajnos tudnánk erre jelenkori példát is mondani, de azt kell mondanunk, hogy ezen szomorú teher alól az első gyülekezetek sem voltak mentesek. Már a kezdet kezdetén is fennált egyfajta nehezen elfogadás a pogányokból lett keresztyének felé. Őket nehezebben fogadták el azok, akik zsidókból lettek keresztyénekké, hiszen nemhogy egy vallásból tértek meg, ahol bálványok előtt áldoztak, de még más kultúrkörből is érkeztek furcsa és idegen szokásokkal. Pál arra tanítja az övéit, hogy akik Krisztusban vannak, azok között leomlanak ezek a földi válaszfalak. „Mert Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” Ez az egység egyedül azért valósulhatott meg, mert előbb Krisztus befogadott minket, minden tisztátalan, minden bűnös szokásunk, gondolatunk, tettünk ellenére, Krisztus befogadott és megtisztított. Ezért szükséges, hogy mi is be tudjuk fogadni, el tudjuk fogadni azokat, akik idegenek a számunkra, de Jézus Krisztusban mégiscsak ismerős, rokon.
Bár ez az ige a gyülekezeten belüli befogadásról szól, mégsem mehetünk el szó nélkül azok mellett, akiket segítségnyújtás okán kell befogadnunk. Ma a menekültek nemzetközi világnapja van. Évről évre rengetegen vannak, kiknek menekülniük kell otthonaikból, mert háború vagy egyéb üldöztetés okán veszélyben forog az életük. Kérdés, hogy mit kezdünk azokkal a segítséget kérő emberekkel, családokkal, akikkel kapcsolatba kerülünk? Tovább küldjük? Behunyjuk a szemünk? Azzal áltatjuk magunkat, hogy nekünk is elég sok bajunk van? Jézus azt mondta az egyik tanításában: „jövevény voltam és befogadtatok…amikor megtették ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” A Krisztus által megváltott életünk nem lehet tétlen, cselekvőképtelen. Hiszen a szóbeli bizonyságtétel mellett szükség van a cselekedeteken nyugvó hitvallásra is. Nem azért, hogy általuk üdvözüljünk, hanem azért, mert amikor Krisztus elhívott, akkor ezekre késszé, képessé tett, hogy meglássuk azokat, akik nélkülöznek, akik segítségre szorulnak. A segítségnek pedig sok formája van: adomány, önkéntesség, lelkigondozás, imádság.
Ezeket mind-mind megteheted te is. Nem azért mert kell, hanem azért, mert Krisztus szabaddá tett mindezekre!
