Heti útravaló- 7. hét
„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Lk 18,17
A tanítványok gyermekek ellen tanúsított ellenállása nem abból az indokból eredeztethető, amire talán elsőre gondolnánk. Persze, lehet a Mestert akarták „óvni” a gyermeki zsivajtól, nehogy megzavarják a tanítást, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezúttal (is), hasonlóan gondolkodtak, mint a farizeusok. Azt gondolták, hogy ezeknek a kisgyermekeknek nincs helyük a tanítás, az Élő Víz forrásánál, hiszen úgysem értik, miről van szó. És ha kisgyermekekről beszélünk, akkor itt a karonülőkre, a csecsemőkre, babákra gondolhatunk (ugyanis a görög szó, „brephos”, erre a korosztályra utal). Jézus egyértelművé teszi, hogy a mennyek országa és annak gyümölcsei, még a kicsinyek számára is elérhetőek.
Mi is volt a probléma a farizeusok véleményével, akik azt mondták, hogy a mennyek országa kizárólag azok számára nyílik meg, kik a törvényt ismerik és meg is tartják? Az, hogy Isten kegyelmét feltételekhez kötötték, tehát tanításuk szerint Isten szeretete, annak mértéke, a mi emberi érdemeinkhez köthető. Jézus ez ellen szólal fel és teszi helyre az övéi gondolkodását, hogy Isten az Ő szeretetét, kegyelmét nem a mi érdemeinkhez igazítja. Isten ingyen kegyelemből igazít meg mindnyájunkat. Ezért a mennyek országát, Isten szeretetének látható jeleit úgy kell elfogadnunk, ahogy a kicsiny gyermek fogadja szülei szeretetét.
Ahogy idősödik az ember, úgy kezd egyre több mindent túlgondolni. Emlékszem gimnáziumban az egyik matematika órára tanárnő felrajzolt a táblára egy „pontösszekötős” feladatot, ahol minden egyes pontot úgy kellett összekötni, hogy a vonalak ne keresztezzék egymást. Sokáig szenvedtünk vele. Mellbevágó volt a végén a megoldás egyszerűsége. Akkor tanárnő elmondta, hogy ami nekünk 10 percbe tellett, azt egy óvodás 10 másodperc alatt megcsinálta. Miért? Mert mi, akik már idősebbek (és ezáltal azt gondoljuk sokkal okosabbak is) vagyunk, túlgondoljuk a feladatot, a megoldást. Sokszor ilyennek érzem a mi Istenhez fűződő viszonyunkat is. Túl sok kérdésre keressük a kézzelfogható magyarázatot, próbáljuk az Isten kegyelmét is keretek közé szorítani. Szeretnénk egy egyértelmű tételsort magunknak, amit ha maradéktalanul teljesítünk, akkor megnyugodhatunk, hogy jól vizsgáztunk Isten előtt és számíthatunk az Ő kegyelmére. Milyen jó lenne, ha mi is olyan őszinte csodálattal, hálával és viszont szeretettel tudnánk Isten szeretetét fogadni, mint egy kisgyermek! Nem túlgondolni, egyszerűen csak elfogadni azt, amit elkészített a számunkra.
Mennyi mindent tanulhat az ember a gyermeki lelkületből! Akiket Jézus elhívott, megszólított, megváltott, ugyancsak gyermekek, Isten gyermekei. Ezért lehet az Atyánál oltalmat, biztonságot, erőt lelni!
