Heti útravaló – 40. hét
„De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”
Fil 3,14
Sohasem voltam egy nagy futó, bár, még gimnáziumban azért voltak próbálkozásaim. Az első években rövid távon, ha nem is voltam kiemelkedően jó, de azért nem teljesítettem rosszul. Ezért volt, hogy magam is részt vettem egy-egy versenyen. 400 m-es váltófutás volt, ha jól emlékszem. Gondolataimban úgy maradt meg, hogy a legfelemelőbb érzés az, amikor átadták kezembe a váltóbotot. Hirtelen úrrá lett rajtam a felelősségtudat, ezt el kell juttatni a következő emberhez. Mindaddig amíg a kezemben van fontos célt töltök be, a csapat számít rám és mindent bele kell adjak, hogy minél rövidebb időn belül a bot eljusson a következő emberhez.
Pál apostol leveleiben gyakran hasonlítja a keresztyén életet 1-1 atlétikai számhoz. Lehet ma más sportágakat választana, olyanokat, amik a legtöbb ember érdeklődési körét felkeltik (úgy, mint a foci vagy a Forma1), azonban a lényeg nem változik. A hitvalló ember élete (maradva a futás hasonlatánál) olyan, mint a versenyző, akinek ott lebeg szeme előtt a cél, a jutalom, ami csak akkor lesz az övé, ha mindent belead. Valóban, a keresztyén ember élete nem sétagalopp, hanem folyamatos küzdelem. Csak úgy érdemes, csak úgy lehetséges hívő életet élni, ha az ember mindenét odaszánja Krisztusnak. A „félig keresztyének”, a „vasárnapi hívők”, a „kicsit hiszek”, meg a „hiszek valamiben, valami természetfelettiben, de nem Istenben” emberek, ha célhoz is érnek, a jutalom már nem lesz az övék. Csak azoké lesz, akiket maga Jézus Krisztus indított el a startvonalnál, Ő szurkol értük, a verseny közben Ő nyomja az ember kezébe a vizes palackot és Ő vár ott célnál is, hogy átadja a jutalmat: az örök életet.
Egy picit visszatérve a személyes példára, ahogy a váltóbot átvételével célt és feladatot kap az ember és ez motiválja egészen a célvonalig, úgy Jézus Krisztus is, amikor személyesen belép valaki életébe, amikor megszólítja őt, amikor feltárul valaki előtt a megváltás csodája, akkor Ő nem csak ígéretet ad az embernek, de egyúttal feladattal is ellátja, szolgálatra hívja. A szolgáló lelkület a keresztyén élet elengedhetetlen eleme. Az a lelki látás, amivel megláthatjuk azokat a lehetőségeket, amikkel segíthetünk másokon. Az a felebaráti szeretet, amivel felkaroljuk a bajbajutottat. Erre mind-mind szabadok vagyunk. Szabadok vagyunk jót tenni, szabadok vagyunk szeretni. A Krisztus követés ezt a szolgálatot követeli meg!
Futunk. Nap, mint nap szaladunk előre. Tedd fel magadban a kérdést, hogy mi végre futsz? Látod-e a célt? Volt-e találkozásod Krisztussal, hogy szívedre helyezze a célt, a jutalmat, a mennyek országa látomását, az örök életet?
