Heti útravaló – 39. hét
„Most már a király jár előttetek, hiszen én megöregedtem és megőszültem, a fiaim is ott vannak már közöttetek. Előttetek jártam ifjúságomtól fogva a mai napig.”
1Sám 12,2
Életünk egy-egy meghatározó fordulópontján nem mindig olyan egyszerű átadni a stafétát másoknak. Nem feltétlenül azért, mert annyira önzők, irigyek lennénk másokra, az utánunk jövőkre (bár bizonnyal erre is akadhat példa), hanem inkább azért, mert ez az új életszakasz gyökeres változásokat fog hozni a mindennapi életünkre nézve. Akaratlanul és megállíthatatlanul eljön az ember életébe az az idő, amikor az állandó pörgés helyett a megnyugvás jellemzi napjainkat, a kötelező feladatok helyett a pihenésre fókuszálhatunk. Isten az embert nem a végtelenségig hajszolható robotoknak teremtette, hanem földi vándorutunknak egy gyönyörű ívet alkotott. Gyermekekként rá-rácsodálkozunk világunk csodáira, szépségeire, tanulunk, törekszünk megismerni magunkat, Alkotónkat, hogy megtudjuk, milyen szolgálatra hívott el minket az Atya. Küzdünk, tervekkel és reményekkel teli egészen addig, míg erőnk megfogyatkozik, megfáradunk. Ez semmiképpen sem jelenti azonban, hogy vége van mindennek. Ősz fejjel sem kell lemondani az életről, a tervezgetésről, az időről. Ez az időszak az Istennel való kapcsolatunknak egy új színtere lehet! Ahogy fiatalként keressük a célokat, a válaszokat, hogy mit szánt nekünk Isten, hogyan dolgozhatunk, hogyan munkálkodhatunk az Ő nevének dicsőségére, úgy nyugalmazottként azt is meg kell találnunk, hogy miben lelhetünk nyugalmat. Szeretteinkben? A természet ölén? A templom csendjében? Ha mindezt hittel keressük, akkor rá fogunk jönni arra, hogy bárhol is leltünk nyugalomra, ott áll Isten az Ő békességével.
Ma, október 2-án a nyugalmazott lelkipásztorokra és lelkészözvegyekre emlékezünk. Hála legyen azokért a szolgálattevőkért, kik hosszú évtizedekig hirdették a feltámadás evangéliumát, vigasztaltak, bátorítottak, felemeltek másokat, saját maguk adtak példát a hívő életre. Az Úr szentelje meg pihenésüket!