Heti útravaló – 25. hét

„De maga a mi Istenünk és atyánk, és a mi Urunk Jézus Krisztus egyengesse utunkat hozzátok.”
1Thessz 3,11

Pál valódi atyai szeretettel tekintett a Thesszalonikában élő Krisztusban hívő testvérekere. Örömmel tölti e a sok jó hír a gyülekezet lelki épüléséről, az igaz hitben való szilárd kitartásukról. Mi sem bizonyítja jobban irántuk való ragaszkodását, mint az, hogy már nagyon vágyódik arra, hogy újra találkozzanak. Ma már talán kevésbé tudjuk elképzelni milyen az, amikor az ember hetekig, hónapokig, akár évekig nem tud semmit szeretteiről. Régebben nem volt szokatlan, hogy mire egy infó megérkezett, már lehet nem is volt aktuális. Ehhez képest ma gyakorlatilag a nap bármely szakaszában a világ bármelyik pontján elérhetünk másokat telefonon, interneten. Nyilván Pál ezt nem tehette meg. Így már érthetjük miért is vágyódott arra, hogy láthassa a gyülekezetet. Ez a nagyfokú vágyódás mégsem vezeti őt meggondolatlanságra. Szíve óhaját imádságba foglalja és arra kéri az Atyát és a Fiút, hogy ők legyenek azok, akik az újbóli találkozáshoz vezető utat egyengetik. Nem azért írja ezt Pál, mintha bizonytalan lenne érzése, szándéka felől, nem halogatásból írja, mondván „jó lenne látni titeket, de lesz, ami lesz.” Hanem inkább azt mondja, „jó lenne látni titeket, úgy lesz, ahogy azt a Teremtő Isten akarja”. Igen, Pál tudta jól, milyen fontos az a szolgálat, amit Krisztus reá bízott, tudta jól, milyen sok más közösség is van, akikhez az evangéliumnak el kell érnie, ezért arra kéri imádságban az Urat, hogy minden legyen az Ő akarata szerint.

Érdemes azon elgondolkodnunk, hogy egy érzelmileg túlfűtött helyzetben Isten elé tudjuk-e vinni mindazt, amivel a szívünk csordultig van? Másik iránt érző féltő szeretettel, túlcsorduló örömmel, esetleg aggódással, szorongással, haraggal. Ilyen helyzetekben vagyunk a leginkább kitéve annak, hogy meggondolatlanul cselekedjünk. Kérdés, hogy lelkünk mélyén megszólal-e az a bizonyos hang, hogy vajon kedves-e Isten előtt az, amit tenni, mondani szeretnék? Érzelmeink, avagy hitünk irányítja cselekedeteinket?

Pál apostol példáját követve jó, ha terveinket és vágyainkat imádságban Isten elé tudjuk vinni és engedjük, hogy Ő egyengesse életünknek útját.