Heti útravaló – 18. hét
„Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” Jn 20,29
Kinek ne fordult volna már meg a fejében egy olyan gondolat: de jó lett volna akkor ott lenni. De jó lett volna részese lenni egy történelmi eseménynek. De jó lenne, ha lenne egy időgépünk, amibe bepattanunk, és ha nem is véglegesen, vagy hosszú ideig, de visszarepülhetnénk a múltba, hogy egy kicsit sétálgassunk a múlt nagy városaiban, vagy találkozzunk egy, a történelmi könyvekből jól ismert személlyel. Valaki lehet, csak néhány évtizedet ugrana vissza, hogy elmehessen egy híres koncertre. Megint mások talán jóval korábbra is el/visszamerészkednének, hogy lássanak egy ókori színdarabot, vagy megcsodáljanak egy középkori kastélyt teljes pompájában. De abban is biztos vagyok, hogy vannak, akik ellátogatnának a bibliai időkbe, hogy találkozzanak a prófétákkal, akár a tanítványokkal, vagy akár magával a Mesterrel, Jézussal. Biztosan hirtelen megugrana azoknak a száma, akik hitetlenből, hívővé lettek. Mert milyen könnyű azt elhinni, ami a szemünk előtt van, amit megérinthetünk (persze az már baj, ha a szemünknek sem hiszünk ). Milyen egyszerű lenne azt mondani valakinek: „Nem hiszel Jézusban? Na, gyere, pattanj be mellém, megyünk, meglátogatjuk Őt!”
Nyilván ezt nem tudjuk megtenni (még). Mégis van rá mód, hogy ma, 2020-ban is találkozzuk vele és átéljük az Ő közelségének gyógyító, megvidámító jelenlétét. Nem, nem kell most hirtelen előkapni a térképet, mert ezt a helyet mindenki jól ismeri: Jézus Krisztus ott van a te, saját életedben. Talán hihetetlen, de Jézus Krisztus ott van, mikor a szíved örömmel van túlcsordulva, mikor majd kiugrasz a bőrödből, annyira örülsz valaminek vagy valakinek. És akármilyen hihetetlen, de Jézus Krisztus ott van melletted, mikor a könnyeiddel küszködöl, amikor majd szétvet az ideg, annyira bosszús vagy, amikor gyötrődsz a holnapon vagy feladni készülsz a reményt… Bár sokszor nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni Őt, mert könnyebb megküzdeni a saját magunk által kreált válaszokkal, megoldási javaslatokkal, mint azokkal, amiket esetleg Ő felkínál nekünk.
„De hát, ha nem látom, a két szép szememmel, akkor mégis hogy lehetnék nyugodt, hogy higgyem el, hogy tényleg itt van, vagy ott volt?”
Jézus azt mondja: boldogok, akik nem látnak és hisznek. Nem azt mondja, hogy okosabbak, kitartóbbak, vagy bölcsebbek, hanem boldogok. Miért? Azért, mert ők nem a külsőségekben keresik Jézust. Boldogok, mert nem elvárásokkal keresik őt. Boldogok, mert nem valamit akarnak Jézustól, hanem magát Jézust szeretnék. És ez itt a kulcs, hogy Jézust úgy fogadjuk el, ahogy van. Ha ezzel az alázattal keresed Őt, akkor meg fogod Őt látni, meg fogod tapasztalni, hogy Ő nem csak van, hanem tesz is, próbál terelgetni, mint a Jó Pásztor a juhait. Próbál vigasztalni, próbál reményt adni és szívedet eltölti szeretettel. Ez Jézus jelenlétének az egyik legnyilvánvalóbb külső jele: a szeretet. Mert ahol a szeretet munkálkodik, ott maga Jézus munkálkodik. Ezért lehet Őt meglátni egy-egy felebaráti jó cselekedetben is. Amikor valaki megöleli felebarátját, mond néhány kedves szót. Amikor valaki szeretne segíteni bajba jutott embertársán, amikor a segítség célhoz ér.
Jézus Krisztus maga a szeretet. Boldogok, akik megtapasztalják, beengedik az életükbe és tovább adják ezt a szeretetet!