Heti útravaló- 14. hét

„És így imádkoztak: Urunk, minden szívnek ismerője, te mutasd meg, hogy e kettő közül melyiket választottad magadnak.” Jn 21,24

Az ember szereti meghagyni saját maga számára a döntéshozatal jogát. Sőt, vannak helyzetek, amikor kifejezetten utáljuk, ha megmondják nekünk mit „kell” választani. Az egész életünk döntéshozatalok végeláthatatlan sorából áll. Kezdve reggel, felkelésünk után, egészen lefekvésünkig döntések egész sorát hozzuk meg hol tudatosan, hol ösztönösen. Természetesen bármiben, bárhogy döntünk, előttünk áll egy szempontrendszer, ami alapján mérlegelünk. Van, akinél egészen szilárd alapokon nyugszik ez a bizonyos szempontrendszer, van, akinél inkább gyenge lábakon áll, ezért könnyebb befolyásolni a véleményalkotásban.

Az apostolok számára ez az alap egyértelműen maga Jézus Krisztus volt. Tőle nyerték a hitet és életüket, szolgálatukat teljesen mértékben Rá és az Ő tanítására alapozták. Döntéseiknél előttük állt Krisztus példája és kisebb-nagyobb sikerrel igyekeztek megfelelni mindannak, amit Tőle hallottak.

Abban a pillanatban rendkívül fontos döntés előtt álltak. A 12-es apostoli körből megüresedett egy hely (Júdásé, aki elárulta Jézust). Hogy a kör teljes legyen, és a misszió, amit majd nem sokkal később elkezdenek, úgy történhessen, ahogyan azt Jézus elrendelte, egy új tagot kell megválasztaniuk. A nehézséget azonban az okozza, hogy több jelölt is van. Ott van József és Mátyás. Mindketten ismerték Jézust, halhatták Őt, szemtanúi voltak csodáknak. Ők maguk is bizonyságot tehetnek Krisztus szenvedéseiről, kereszthaláláról és feltámadásáról. Na de ki legyen kettejük közül? Biztosan meg volt mindenkinek a maga jelöltje, mindkettejük mellett szóltak érvek és ellenérvek egyaránt. Biztosan tudtak volna dönteni közös megegyezés alapján, mégis helyette azt a döntést hozták, hogy Istenre bízzák a választás jogát. Imádkoznak. Könyörögnek azért, hogy Isten válassza ki, mutassa meg, ki az, aki szerinte is alkalmas lesz a feladat betöltésére.

Milyen szépen tetten érhető ebben az egy mondatban, ebben az egy Igében a keresztyéni alázat. Nyilván az apostoloknak megvolt a maguk véleménye a két jelöltről, talán jól is ismerték őket, de azt tudták, hogy Isten az, aki igazán ismeri őket és ezért Ő látja, ki lenne a legalkalmasabb. Mert nem az a fontos, hogy az apostolok kit látnak jónak, hanem az, Isten kit lát jónak. Magukat, saját véleményüket a háttérbe helyezik és teret engednek Isten akaratának. Tudják, hogy a misszió, a küldetés, akkor lesz igazán sikeres, ha engedelmeskednek Isten akaratának, ha Őt helyezik első helyre.

Tanulság ez számunkra, hogy nem biztos az a helyes út, az a helyes mód, amit mi minden kétséget kizáróan helyesnek tartunk. Éppen ezért fontos, hogy nem csak egy-egy nagyobb döntés előtt, hanem szüntelen vigyük Isten elé gondolatainkat, terveinket és kérjük az Ő útmutatását, az Ő segítségét. Fontos, hogy meg tudjunk maradni alázatosnak egy olyak korban, ahol „annak van igaza”, aki a leghangosabb. A keresztyéni alázat nem azt jelenti, hogy mindenkinek igazat adok, vagy, hogy ne lenne véleményem egy-egy témában. Hanem ez a fajta alázat azt jelenti, hogy engedem, hogy az az Isten formálja az én életemet, egyengesse előttem az utat, aki minden szívnek ismerője. Engedem, hogy Ő vezessen, és ha kételyeim, kétségeim támadnak, vagy elakadok egy bizonyos ponton, akkor ezt mind-mind elé vihetem, mert Ő bölcs, irgalmas és szerető Isten.

Isten nem agyatlan báboknak, vagy érzéketlen robotoknak teremtett minket. Épp ellenkezőleg: gondolkodó, érző lényeknek. A maga hasonlatosságára teremtett minket. Ezért fontos, hogy tudjuk mindazt használni, alkalmazni, amivel Isten megáldott bennünket, hogy tudjunk fejlődni mind gondolkodásban, mind érzelmileg. Viszont céljaink, törekvéseink akkor lesznek valóban sikeresek, akkor válnak igazán a hasznunkra, előtte Őt ismerjük meg. Ő már ismer bennünket, nagyon is jól. És azt várja, hogy mi is megismerjük Őt. Mert csak utána válik előttünk tisztává, honnan hova kell eljutnunk, mik az Ő tervei velünk, az életünkkel, azokkal a kegyelmi ajándékokkal, amiket Tőle kaptunk.

Így válhat Krisztus a mércévé minden döntéshozatalunkban, így válhat Ő alappá, kiindulóponttá és válhat számunkra is a remény, a kegyelem forrásává!