Heti útravaló – 13. HÉT

„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,36-40)

Az első és legfőbb. Milyen érdekes, hogy a törvénytudó kísértő, rosszindulatú kérdéséből egy ennyire fontos, egy ennyire alapvető tanítás kerekedik ki. Nyilván arra számított, hogy ezzel a kérdéssel megfogja Jézust, hogy nem fog tudni mit felelni rá, vagy akár olyan feleletet ad, amit zsigerből el tudni utasítani, ki tud javítani és ezzel bizonyítja azt, hogy ő bölcsebb még Jézusnál is. Ellenpontként, a rosszindulatúságra válaszként Jézus éppen a szeretetre irányítja hallgatói figyelmét. Semmi újat nem mond, csak olyat, ami a Törvényben is benne van. Így a kísértésre válaszul, éppen az írástudó pökhendisége kerül napfényre, aki talán jól ismeri a Törvényt, de nem biztos, hogy meg is érti.

Mindennapi életünk és szolgálatunk egyik fundamentuma a szeretet nagy parancsolata. Meghatározza mindennapjainkat és szolgálatunkat egyaránt. Az Úr szeretete és felebarátaink szeretete meghatároz bennünket. Így érdemes ezt a törvényt, ezt a parancsolatot jól a szívünkbe zárnunk, hogy minden helyzetben, minden nehézségben és minden hálaadásra okot adó szituációban erre alapozzunk, ezen törvény alapján hozzunk döntéseket, cselekedjünk.

Szeretetből és szeretetre éljünk! Az Úr szeretete beragyogja életünket. De tudunk-e mi magunk a szeretetünkkel beragyogni másokat? „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Oly egyszerűnek hangzik, mégis ott lebeg előttünk a kérdés: mi az a szeretet, amivel magunkat szeretjük és így tudunk másokat is szeretni? Sokszor az önmagunk szeretetéről megfeledkezünk, vagy éppen nem szeretünk beszélni róla, hiszen önző dolognak hangzik, sőt valaki számára az önmagunk szeretete egyenesen egyenlő az egoizmussal. Tévedés lenne az önmagunk szeretetét egyenértékűnek tekinteni azzal, aki csak magát helyezi előtérbe. Ugyanis az önmagunk szeretete is szorosan összefügg az Atya szeretetével. Az önmagunk megbecsülése, annak az életnek a szeretete, amit az Atya kegyelméből kaptunk mind-mind hálaadásra indítanak bennünket. Az élet védelmébe beletartozik az önmagunk életének a védelme is. Így amikor a felebarát szeretetéről olvasunk, akkor arra kell gondolnunk, hogy ugyanolyan hálaadással tekintsünk a felebarátunk életére, mint a magunkéra. Ez a hálaadás buzdít bennünket arra is, hogy segíthessünk másokon, hogy könnyítsünk felebarátaink terhén.

Életünk, az Atyától kapott ajándékunk szeretetén keresztül tudunk másokat, akár idegeneket is szeretni. Mindezt azonban megelőzi az, hogy szeressük magát az ajándékozót, Istent is. Az ő szeretetén keresztül tanulhatjuk meg, mit jelent felebarátainkat szeretni úgy, mint magunkat.