Heti útravaló- 35. hét

„Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. ApCsel 4,20

„Ne szólj szám, nem fáj fejem” – tartja a bölcs mondás. Valóban, az életben számos olyan alkalom adódik, mikor az ember jobb, ha hallgat. De igaz lehet ez az állítás minden egyes élethelyzetre? Semmiképpen sem! Sőt, az emberiség történelmében milyen jó, hogy voltak olyanok, kik egy adott helyzetben nem hallgattak, felemelték szavukat mások érdekében, kiálltak egy kisebbség jogaiért, az igazságért, a szabadságért, annak ellenére, hogy sok esetben az életüket kockáztatták ezzel.

Az apostoli szolgálatot ugyancsak megannyi veszély fenyegette. Az evangélium, Jézus Krisztus hirdetésével bizony sokak nemtetszését kiváltották. Pétert és Jánost börtönbe vetik azért, mert Krisztus nevében gyógyítottak. Bár a csoda nyilvánvaló volt, sokak szemtanúi voltak, a nép vezetői mégsem örültek neki, ezért döntöttek arról, hogy Pétert és Jánost el kell hallgattatni. Arra utasították őket, hogy ne beszéljenek Jézusról, ne hirdessék, hogy általa van örök élet és a halottak feltámadása. Ők azonban nem hallgattak! Nem tehették, ott volt bennük az a belső szent feszültség, ami arra indította őket, hogy tanúságtevői legyenek Jézus Krisztusnak. A Szentlélek, aki kitöltötte életüket arra bátorította őket, hogy hitükről szabadon bizonyságot tegyenek, másokat is Krisztushoz vezessenek.

Akiben ott lobog a hit élő lángja, az ugyancsak ezt a fajta különleges felszabadultságot érezheti, amikor Krisztusról beszél. Nincs benne szorongás, kétkedés, mit és hogyan mondjon, hanem ahogy a Lélek adja, erővel és szívhez szólóan tud beszélni arról a Krisztusról, aki bennünket is megváltott az örök halálból. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy erőszakosan szólunk, hogy akár tetszik, akár nem mindenkit leszólítunk, aki az utunkba kerül és elkezdünk nekik a hitről beszélni. A Prédikátor nyomán tudjuk jól, hogy mindennek megszabott ideje van, így megvan az ideje a beszédnek is. De amikor itt a beszéd ideje, amikor gyalázzák Istent, gúnyolódnak a keresztyénségen, trágár módon beszélnek Jézusról, meg tudunk-e szólalni? Tudunk-e akkor bizonyságot tenni Jézusról, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy ezért gyalázni fognak bennünket?

Bizony, sokszor félelmetes megszólalni, sokszor hosszan azon agyalunk, mi a megfelelő szó, mi a megfelelő nyelvezet, hogyan lehet eléggé diplomatikusan megfelelni a kompromitáló kérdésekre. Valójában, igazából arra a nyíltságra, őszinte, szívből jövő szavakra van szükség, amik az apostolok szájából is elhangzottak, akik nem csak vallották, de nap, mint nap meg is cselekedték ezt az igét, hogy nem tehetik, hogy ne mondják el azt, amit láttak és hallottak. Nem elméletekről, konspirációkról beszéltek az embereknek, hanem csak arról, amit láttak és hallottak Jézus Krisztusról. Éppen így, ma is az ember csak akkor tud szólni, ha már van valamiféle élménye tapasztalata Jézussal. Csak úgy tud bárki is a hitéről vallani, ha már van hite, ha már valódi, élő találkozása volt Krisztussal.

Legyünk bátor bizonyságtevői a hitnek, Jézus Krisztusnak, mert nagy szükség van ma lámpásokra a világ sötétségében.