„..cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.” (Galata 6,10)
Kiégett és teljesen lakhatatlanná vált egy tizenkét lakásos társasház Keszthelyen. A helyi önkormányzat megkezdte a károsultak igényeinek felmérését és lehetőségeihez mérten igyekszik segítséget nyújtani számukra. E tragikus esemény következtében Henter Lóránt családjának otthona is megsemmisült. Odaveszett egy egész élet munkája, megélhetésének létszükségletű eszközei. Istennek hála emberéletben nem esett kár. A Keszthelyi Református Egyházközség azonnal segítséget ajánlott az átmeneti lakhatás megoldásában és gyorssegélyben is részesítette a családot, melyhez a Magyar Református Szeretetszolgálat is hozzájárult kuratóriumi keretéből 200.000.- forinttal.
A nehéz helyzetbe került gyülekezeti kántor 30 esztendeje lelkes tagja a gyülekezetnek. Sajnos a vírus miatt elveszítette a munkahelyét, hiszen korábban Hévízen az egyik szállodában zenélt. A mostani tragédia csak rontott a helyzetén, lelkileg is nehéz időket él meg.
Amennyiben lehetőségük van rá, csatlakozzanak a Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtéséhez az adomany.jobbadni.hu oldalon vagy az alábbi számlaszámra történő utalással: 10702019-85008898-51100005 (Közlemény: Keszthely). A gyűjtés főtámogatója Főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, akinek kezdeményezésére az elnökségi keretből szintén támogatást biztosítanak a családnak ebben a nehéz élethelyzetben.
Bízunk benne, hogy közösen segíthetjük testvérünket. Kérjük, hordozzák imádságban a károsult családokat! Életükre és szolgálatukra Isten gazdag áldását kívánjuk!
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: