Karácsony második napja
„A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.” Lk 2,20
Életünk egy-egy nagy fordulópontján a legégetőbb kérdés, amit fel szoktunk tenni magunkban: hogyan tovább? Melyik irányba kell elindulni? Mit kell még magunkkal vinni és min kell változtatni? Talán a pásztorok is feltették magukban ezeket a kérdéseket, miután meglátogatták Máriát, Józsefet és a kisded Jézust. Megtették, amire a szívük indította őket. Megkeresték a jászolt, lerótták tiszteletüket és elmeséltek mindent az angyali jelenésről. De amikor eljött az indulás pillanata, döntés elé kerültek. Hiszen olyan valami történt velük, amit nem sokan mondhattak el magukról. Az Úr szólt hozzájuk, látták, hogy a Messiás megszületett. Ne de mihez kezdjenek mindezzel?
Ez az éjszaka megváltoztatta a pásztorok életét. Már nem ugyanazok az emberek voltak, mint korábban. Valami megváltozott. Isten szeretete töltötte el a szívüket! A nagy találkozás Jézussal hálára indította őket, ezért úgy tértek vissza „őrhelyükre”, hogy közben dicsőítették és magasztalták Istent.
Az ünnepet követően mi is mindannyian visszatérünk az „őrhelyünkre”, visszatérünk a munkás hétköznapokba. A kérdés viszont az: hogyan térünk vissza, mit viszünk magukkal? Fáradságot? Szép családi emlékeket? Esetlen néhány plusz kilót? Vagy valami egészen egyedülállót? Egy különleges találkozás emlékét, egy különleges vendéggel, aki nem más, mint az Élet Fejedelme, Jézus Krisztus. Karácsonykor, amikor annyi mindenre odafigyelünk, hogy teljes legyen az ünnep, vajon arra is figyelünk, hogy Jézust is beengedjük a családi körbe? Leborulunk-e előtte, mint ahogy a pásztorok tették?
Ez bizony kardinális kérdés. Találkoztunk-e az immár feltámadt Krisztussal? Mert ez határozza meg a karácsonyt követő időszakot, a mi „visszatérésünket” a hétköznapokba. Ha megpróbáltuk az ünnepet nélküle eltölteni, akkor nem marad más, mint néhány kedves emlék. De ha kerestük őt, ha készítettünk a szívünkbe szállást az Ő számára, akkor földi mércével nem mérhető kinccsel lettünk gazdagabbak. Mert Jézus fényt gyújt még a legsötétebb éjszakában is. Békével és reménnyel tölti el azok szívét, akik alázattal keresik Őt. És nem utolsó sorban örömmel gazdagítja az övéi szívét. Ez nem olyan öröm, mint amit a földi élvezetek nyújtanak, mint egy finom étel, egy jó zene vagy film. Ez annak az öröme, hogy Isten letekintett erre a földre, és megkegyelmezett neki Fiában, Jézusban. Ez annak az öröme, hogy minden hibánk, minden hiányosságunk ellenére Isten szereti az övéit és gondot visel azokról, akik benne bíznak.
A pásztorok egykor megtapasztalhatták annak az örömét, hogy Isten nem mondott le erről a világról, nem mondott le az emberiségről, hanem Szabadítót, Üdvözítőt küldött ebbe a világba. Ennek az örömét karácsonykor mi is átélhetjük, és ezzel az örömmel nézhetünk szembe a hétköznapi terhekkel.
Te mit viszel magaddal?
