Heti útravaló – Advent első vasárnapja

„Édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot.”

Préd 11,7

A napok egyre rövidülnek, az éjszakák pedig egyre hosszabbá válnak. Milyen lehangoló, hogy délután 4 órakor már lámpát kell kapcsolni. De milyen jó, hogy egyáltalán megtehetjük, hogy amint leereszkedik a homály, az ember odalép a kapcsolóhoz, és egyik pillanatról a másikra fény költözik a szobába. Van, ahol ezt sajnos, jelen állás szerint, nem lehet ennyire egyszerűen megtenni. Kárpátalján számtalan család küzd az áramellátás hiányával/ingadozásával. Most, hogy a héten odaát voltam egy kicsit eltöprengtem ezen. Ahogy átléptem a határt és épp tartottam hazafele, láttam itthon a kivilágított településeket, épületeket. És igen, megfogalmazódott bennem, mennyire természetesnek vesszük azt, hogy ha sötét van, akkor valamilyen világító eszköz segítségével fényt varázsolunk a házakba, a terekre. Már-már szinte el sem tudjuk képzelni életünket éjjeli világítás nélkül.

„Édes a világosság, jó látni szemünkkel a napot” – írja a prédikátor. Milyen jó, amikor nem csak a tekintetünk sütkérezik, de a lelkünk is fényárban van. Hiszen nem csak a testünk, de a lelkünk is vágyakozik a világosság után. Milyen sokan vannak ma is, ennek ellenére, akik lelki homályban élik az életüket. Kiknek lelke szomjazza a világosságot, de a szív mégis a homály felé húz. Bizony, sokak életében nem az a probléma, hogy a világosság ne jutna el hozzájuk, hanem az, hogy a szív homályba borul és nem engedi át a világosságot. Azonban, Isten Jézuson keresztül olyan mennyei fényt bocsát le a földre, a földön az emberek szívébe, ami a legsűrűbb homályt is képes áttörni. Nincs olyan makacs, megkeményedett szív, ahol Jézus ne tudna lakozást venni.

Adventben készülünk és várunk arra, hogy a Megváltó Jézus Krisztus a mi szívünk homályát is elvegye és lelkünket az ő szeretetének a fényében megfürössze.

Advent 1. vasárnap. Halvány fény dereng a homályon át…