Egy kárpátaljai huszonéves testvérpár története ez. László és Péter a háború kitörésének első napján érkeztek Magyarországra, akkor, amikor még a férfiakat is átengedték a határon. Történetüket név és arc nélkül vállalták.
A két testvér édesanyjuk győzködésére indult el a határ felé február 24-én. Az anyának volt egy olyan megérzése, hogy a helyzet csak súlyosabb lesz. Igaza lett. „Már akkor volt egy fura alapfeszültség a levegőben, a piacokon, a szupermarketekben ingerültebbek voltak az emberek” – mesélte László, akitől megtudtuk azt is, hogy a legfájdalmasabban az érintette, hogy munkahelyét és barátait ott kellett hagynia.
Kiderült, hogy a két fiatal több szállal kötődik Magyarországhoz, rokonaik is élnek itt, valamint az idősebb testvér évekig tanult az országban. Terveztek ugyan átjönni hazánkba, de nem így és nem most. Elmondásuk szerint mindenki az első perctől kezdve segített nekik, ami nagyon felemelő érzés volt számukra. Záhonyban éjszakáztak, onnan mentek tovább Egerbe unokatestvérükhöz, aki a kapcsolatain keresztül lakást szerzett nekik Budapesten, az egyik pályaudvar közelében. Édesanyjuk és 15 éves testvérük egy héttel a bombázások kezdete után érkezett Magyarországra.
Megtudtuk azt is, hogy édesanyjuk odahaza alsó tagozatos tanár és speciális fejlesztőpedagógus egy, a református egyház által fenntartott fejlesztőközpontban. A fiatalabb testvér, Péter azt is elmesélte, hogy talán édesanyját nyomasztják legjobban az események: „Nem érzi otthon magát Magyarországon és azon rágódik, hogy cserben hagyta azokat a speciális igényű családokat, akiket odahaza kezelt”. Fejlesztőeszközeit is csak hetekkel később sikerült áthozatni a határon, de Istennek hála úgy néz ki, Magyarországon is folytathatja nemsokára nemes küzdelmét a hátrányos helyzetű fiatalokért: találtak neki állást, ahol szükség van nem csak tanári munkájára, de speciális fejlesztőképességére is.
Csodával határos módon a fiatalok már az első itt töltött napokban rátaláltak a Facebook-on a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) felhívására, amelyben munkatársakat és tolmácsokat kerestek, a rendkívüli ukrán-orosz háborús helyzet segítésére. Jelenleg mindkét testvér az MRSZ munkatársa. Különleges és egyben megindító helyzet, hogy a háború elől menekülő testvérpár éppen azoknak próbál segíteni, akiknek csakúgy, mint nekik, el kellett hagyniuk a hazájukat.
„Amikor elindultunk, nagyjából tudtuk, hogy merre megyünk, kihez fordulunk segítségért, de azért sok bizonytalanság volt a történetben: például, hogy hogyan fogunk boldogulni. Azt hiszem, szerencsések vagyunk, hogy ilyen könnyen találtunk szállást és munkát is magunknak. Én nagyon szeretek az embereken segíteni” – jelentette ki határozottan Péter.
Mikor kérdeztem, mennyire viseli meg őket a menekültekkel való találkozás, Péter bevallotta, hogy őt lelkileg megterheli ez a helyzet, főleg a síró nők és gyermekek látványa sokkolja. László pedig egy megrázó történetet idézett fel: „Tisztán emlékszem egy nőre, aki traumatizált állapotban érkezett a Nyugati pályaudvarra. A férjét a bombázások miatt elveszítette, s ő maga is megsebesült a fején. Szó szerint a pokol elől menekült”.
A fiatalok hálásak, hogy eddig ilyen jól alakult Magyarországon az életük, de azt is hozzátették: biztosan lesz olyan arc vagy tekintet, amit sosem fognak elfelejteni!
Kisfaludy Nóra
Kép: Kalocsai Richárd
