Iskolákkal való kapcsolat a válaszút programban  

A  program a tanulók iskolai lemorzsolódásának megakadályozását  tűzte ki célul. Ennek egyik eleme a pályaorientációs mentorálás. Pályaorientációs mentorként fontosnak tartottam az iskolákkal való szoros kapcsolattartást. Fontos ez azért, hogy a gyerekek iskolai tanulmányairól, nehézségeiről mihamarabb tájékozódni tudjunk. Minden iskolát, ahova a programból gyermek jár, év elején levélben értesítünk arról, hogy a gyerekekkel együttműködési megállapodás alapján együtt dolgozunk, tanulunk annak érdekében hogy személyiségük tanulmányi eredményük fejlődni tudjon.  Fontosnak tartottuk az iskolák személyes megkeresését is , ahol a tanárokkal személy szerint minden egyes gyermek erősségét gyengeségét  meg tudtuk beszélni, ami fontos a célzott segítségnyújtás miatt. Úgy érzem szemléletformáló hatása is volt a beszélgetésünknek a gyermekeket tanító nevelőkre nézve, hiszen látták hogy a gyermek mellett nem csak a szülő hanem egy szervezet is áll.