2020 nyarán a fiataloknak tábort tartottunk 7 héten keresztül. Minden héten más és más csoport volt bent a digitális teremben. A keddi napokon a Telenor Hipersuli Oktatási Program munkatársai kapcsolódtak be online, hogy internet biztonsági előadásukkal bővítsék fiataljaink tudását. A téma főleg a mai digitális korban kifejezetten fontos, hiszen az értékes tudásanyagon kívül az internet sok veszélyt is rejt, különösen a projektbe bevont korosztály számára. A program célja is az, hogy a digitális térben biztonságosan mozogjanak a résztvevő diákok. Ez az egyik alapja annak, hogy a „Válaszút” célkitűzéseit megvalósítsuk. Érdekfeszítő előadásokat hallhattunk, amelyek játékos formában tették maradandóvá a tanultakat. A fiatalok nagyon élvezték és minden etap után a Kahoot.it játék nagyon feldobta a hangulatot, igazi verseny alakult ki, hogy ki figyel jobban és ki tud többet az adott témában, akár az előzetes ismereteit is használva.