Idén is megtartottuk a mentorok – mentoráltak találkozóját Ózdon, ahol lehetőség nyílt, hogy Károli Gáspár Református Egyetemről és az Eötvös Loránd Tudományegyetemről jelentkező hallgatók személyesen is megismerkedhessenek azokkal az ózdi diákokkal, akiket mentorálni fognak. A napot ismerkedést segítő játékokkal kezdtük, ugyanakkor hangsúlyt kaptak önismeretet erősítő tréning gyakorlatok is. A találkozó fontos elem volt „rapid randi”, amelynek segítségével az egymással leginkább együtt dolgozni tudó párok kezdhették meg a későbbiekben a közös tanulást. Nagyon sokat számított, hogy egy ilyen közös élménnyel indulhatott a párok együttműködése. Természetesen a mentor mentorált párok együttműködése nem kezdődhetett meg az egyre jobban bővülő informatikai hátterünk megismerése nélkül. Éppen ezért egyik kiemelt feladatunk volt, hogy a digitális teret nyújtó platformot megismertessük a résztvevőkkel.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: