Miután a májusra tervezett Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat a járványügyi helyzet nem engedte megszervezni, október második hétvégéjén lesz bepótolva az országos programsorozat. A Magyar Református Szeretetszolgálat akciójának célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség, a környezetünk és embertársaink felé nyújtott segítségnyújtás szerepére. Idén a legszolgálatkészebb közösségek ráadásul pénzadományban is részesülnek.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence-szerte Szeretethíd programját. Ahogyan az akció jelmondata is hirdeti: Legyetek felkiáltójellé! – vagyis mutassunk példát környezetünk számára azzal, hogy egyénileg vagy csoportosan valamilyen önkéntes szolgálatot vállalunk, legyen szó akár a nélkülözők vagy idősek számára készített ételekről, egy templom vagy gyülekezeti intézmény kitakarításáról, felújításáról, vagy akár egy játszótér szebbé tételéről.
Az idei év talán még jobban felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy figyeljünk egymásra, és készek legyünk segíteni embertársainknak. A koronavírus járvány számos lehetőséget kínált és kínál arra, hogy szolgálatkészségünket kifejezzük: a szájmaszkok varrása, az idősek segítése, a diákok online mentorálása vagy a fertőtlenítésben való segédkezés mind-mind olyan feladat, amivel előmozdíthatjuk, hogy társadalmunk minél kisebb veszélynek legyen kitéve.
Az idei Szeretethíd október 9-11. kerül megrendezésre, melyhez akár egyéni, akár közösségben, gyülekezetben végzett önkéntes vállalással is lehet csatlakozni a www.szeretethid.hu oldalon keresztül. A szervezők külön kérik a jelentkezőket, hogy a járványügyi korlátozásokat tartsák szem előtt, figyeljenek a higiénés szabályok betartására, valamint lehetőség szerint kisebb csoportokban, vagy akár a szabadban találjanak olyan feladatot, amivel építeni kívánják a Szeretethidat.
Az idei, kivételesen ősszel megrendezésre kerülő Szeretethídon keresztül egyúttal a református gyülekezetek missziós tevékenységét, diakóniáját is szeretné támogatni a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az elmúlt évben bevezetett, a reformáció hónapjában meghirdetett „Több mint 500” címet viselő adománygyűjtés idei díjazottjai azok a közösségek lesznek, akik a Szeretethíd program által végeztek diakóniai szolgálatot. Az adományból részesülő egyházközségeket a beküldött fotók és leírások alapján a közönség választhatja ki a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi oldalán meghirdetett szavazás alapján október második felében. Az adománygyűjtéshez, és ezzel együtt a gyülekezetek missziós céljának támogatásához bárki csatlakozhat a 1358-as adományvonal tárcsázásával, vagy online felajánlással az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: