„Úgy neveltek, hogy a szegénységet ne vigyük ki az utcára…”
A címben olvasható bölcsességet a 66 éves Erikától hallottam, de tapasztalata szerint az igényességéből gyakran csak hátránya származik. Mit is jelent ez a mindennapi életben? Például ránézésre nem hiszik el, hogy rászoruló, ezért nem kap támogatást vagy segítséget. Pedig kevesebb, mint 31.000 forintból él havonta. Jelzálog, tartozások, éhezés – és nem igazán látható még a fény az alagút végén.
Talán sokszor gondoljuk úgy, hogy akinek irtózatosan kevés a nyugdíja, biztos nem dolgozott, naplopó volt, akkor sem a fizetéséből élt, hát akkor idősebb korában igya meg a levét. Pedig nem minden történet ennyire fekete-fehér. Erika a vendéglátásban dolgozott egy nagyvárosban, pultos-felszolgáló volt. Nagyon szerette a munkáját, soha nem volt táppénzen. Természetesen amikor felvették, aláírta a szerződését – évtizedeken keresztül nyoma sem volt, hogy valami nincs rendben.
Aztán amikor elérkezett az idő, a Nyugdíjfolyosító Intézetnél szembesült a ténnyel: egész életéből 14 ledolgozott éve van, ami leigazolható. Ez is még fiatalkorából, mielőtt a vendéglátásban kezdett volna dolgozni. Több évtized elúszott, és hiába küldték a volt főnökéhez, nem sikerült megoldást találni a helyzetére. Pereskedni nem akart, így viszont a teljes kilátástalanság várt csak rá. Közmunkásként és alkalmi munkavállalóként is próbálkozott kiegészíteni a fizetését – sosem riadt vissza a fizikai munkától, de erre még Erika is azt mondta: „Hát nem volt egy leányálom.”
Elkezdődött a szegénység mókuskereke, ami egyre több nehézséget szült. Habár volt egy szép lakása, svájci frank alapú jelzáloghitelt vett fel, ráadásul nem is a saját részére. De a kölcsönt nem fizette senki, Erika egy ideig próbálta, de utána bedőlt. Ahogy fogalmazott: „a semmiből nem lehet törleszteni!” Milyen igaz. Havi szinten 16 ezer forintot kellene fizetnie a vagyonkezelőnek, elmaradások vannak a hőszolgáltató felé, ehhez jön a villany-, gáz- és vízszámla, közös költség, tehát a kötelező kiadások olyan 60 ezer forint körül állnak meg. Bármennyire is takarékos valaki, ezt 31 ezerből lehetetlen kigazdálkodni. És akkor még egy szelet kenyeret nem vettünk a boltban…
Azért hálásan elmondja, hogy az MRSZ irodájában már többször megfordult, szokott is kapni tartós élelmiszercsomagot és tisztálkodási szereket. De ezek a segítségek nem oldják meg a mindennapi terheket. Jöhet a kérdés: miért nem fordult máshova segítségért? Bizony fordult. De érdekes módon nem hitték el, hogy rászorulna. Elmesélte, hogy legutóbb 4.500 forintot (nem elírás, négyezerötszáz forintot) kérelmezett. Személyesen vitte be az iratokat, de az első pillantás után érezte: nem fog kapni egy forintot sem. Így is lett.
Hiába vagyok öreg, hiszen 66 éves leszek, de mindig ápolt voltam. Engem úgy neveltek, hogy a szegénységet, a problémákat ne vigyük ki az utcára. Én még ahhoz a nemzedékhez tartozok, akik megtisztelik a helyet, ahová mennek. Rendesen felöltözök, próbálok igényesen megjelenni, aztán ránézésre eldöntik: na ő biztos nem rászoruló. Pedig sajnos nagyon is az vagyok. Bár ne lennék!
Erika is egyike azoknak a nélkülözőknek, akiknek hosszú távon kíván segítséget nyújtani a Magyar Református Szeretetszolgálat. A csalad.jobbadni.hu oldalon keresztül tetszőleges összeget lehet felajánlani a megsegítésére, melyet egy adomány-bankkártyán juttatunk el számára.
