Naponta olvasni és írni kell – ez a titok nyitja

„Fontosnak tartom, hogy az őseimnek a családi legendáriumból ismert traumáit, sorsfordító életeseményeit és törekvéseit megjelenítsem a verseimben” – hangsúlyozza Marcsák Gergely kárpátaljai magyar költő, verséneklő és irodalmár, akivel a Nyilas Misi Ösztöndíjprogram kapcsán beszélgettünk.

Mikor kezdett érdeklődni az irodalom és a költészet iránt?

Az irodalom iránti vonzalmam, hogy úgy mondjam, belém volt kódolva, hiszen a nagymamám, Varga Júlia, regionális szinten ismert és elismert magyartanár volt. Az irodalmat ő szerettette meg velem, és az első, még általános iskolában írt verseimet is ő olvasta át és lektorálta. Érdeklődésem az irodalom iránt a középiskolai évek alatt sem csökkent, majd egyetemi tanulmányaim idején jutottam el a publikációkig.

Egyértelmű volt, hogy a költészet és nem a próza irányába indul el?

A kezdeti időszakban, pályám legelején írtam novellákat és kisebb prózai műveket, egyperceseket is. Aztán később lett egyértelmű számomra, hogy mindenképp a vers irányába kell elindulnom. Most is vannak kitekintéseim a próza felé, néha születik egy-egy novellám, de a vers lett a fő műfajom.

Mi az, amire a legbüszkébb eddigi pályája során?

Az eddigi első verseskötetemre gondolok a legnagyobb örömmel és büszkeséggel, amely 2019-ben jelent meg Fekete-Tisza címmel. Különösen büszke vagyok arra, hogy több díjjal is jutalmazták, így az állami Gérecz Attila-díjjal, a Magyar PEN Club Khelidón-díjával, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Könyv Nívódíját is elnyerte.

A történelem rendszeresen visszatérő tematika a verseiben. Miért tartja fontosnak, hogy a múltra, vagy a jelen aktuális problémáira reflektáljon?

Egyrészt különösen foglalkoztat a történelem, hobbinak is mondhatnám, illetve nagyon szeretem a történelmi regényeket. Másrészt pedig fontosnak tartom, hogy az elődeimnek, az őseimnek a családi legendáriumból ismert traumáit, sorsfordító életeseményeit és törekvéseit valahogy megjelenítsem a verseimben. Ugyanakkor a költészetnek megvan az az áthallásoknak köszönhető tulajdonsága, hogy a történelmi tanulságokban a jelenre is ráismerhetünk, a kettő párhuzamba állítható.

Kárpátalján született és ma is ott élő magyar íróként egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb témája a hazája. Emberként és költőként hogyan lehet ezt a rendkívüli háborús helyzetet megélni?

Emberileg nagyon nehéz mindannyiunknak feldolgozni azt a komoly traumát, hogy február 24-én – a születésnapom másnapján – kirobbant a háború. Azóta egyfajta alkotói válságban is vagyok, nehezen találok szavakat arra, ami történt. A nyár végéig mindössze két verset írtam, azokat is felkérésre, illetve utóbb egyet a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítása kapcsán, mert az egy olyan megrázkódtatás volt, amit viszonylag hamar versbe tudtam foglalni. A háború tapasztalatait máig szenvedjük, ezeknek az élményeknek ülepedniük kell még a lelkemben.

A verseiben fontos szerepet tölt be a ritmika, a zeneiség, melynek következtében verseit előszeretettel éneklik meg. Törekszik erre a kifejezett zeneiségre a költeményeinél?

Nem törekszem rá, természetszerűleg van klasszikusabb versformákra jellemző ritmikája, lüktetése a verseimnek. Egyébként verséneklő is vagyok, azaz szívesen zenésítem meg és adom elő mások verseit.

Hogyan vélekedik a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramról?

Sajnos olyan világban élünk, ahol egy leendő művész vagy sportoló számára önmagában nem feltétlenül elegendő a kibontakozáshoz az, hogy tehetséges. A kibontakozáshoz rendezett egzisztenciális háttér is kell, ami nem mindenkinek adatik meg.  Ez az ösztöndíj sokaknak teremthet lehetőséget az érvényesüléshez, így örülök, hogy ennek a programnak zsűriként a részese lehettem. Egyébként érintettként teljes mértékben átérzem az efféle lehetőségek fontosságát, mert jómagam jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasa vagyok.

Az Ösztöndíj támogatja a határon túli magyar tehetségeket is, így mindenképpen egy párhuzam húzható az Ön élete és a pályázók között, akiknek egy másik hazában kell magyarként érvényesülniük…

Ami a külhoniságot illeti, természetesen át tudom érezni ennek a helyzetnek minden nehézségét, visszásságát és furcsaságát, de a zsűriként hozott ítéleteimet ez nem befolyásolta, mert mindig is a tehetség volt nálam a döntés egyedüli mércéje.

Van a zsűrizésben tapasztalata?

Az ítészkedés egy felelősségteljes feladat. Van tapasztalatom a tehetséggondozás terén, hiszen sok fiatal pályakezdő keres meg és fordul hozzám tanácsért, így van rutinom abban, hogy kiszűrjem, ki az, akiben ott rejtőzik a tehetség, és ki az, akinek inkább más pályát javasolnék.

Önnek egyébként volt mentora, valaki, akinek sokat köszönhet?

Középiskolás koromban az első kritikákat Nagy Zoltán Mihálytól kaptam, aki a kárpátaljai Együtt című irodalmi folyóiratnak volt akkoriban a főszerkesztője, és levélben tartottuk a kapcsolatot. Mindig is példaképként tekintettem továbbá Vári Fábián László, Kossuth- és József Attila-díjas költőre, akivel jelenleg az Együttnél van szerencsém közösen dolgozni. A barátok és kollégák sorából kiemelném továbbá Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költőt, akinek szintén sokat köszönhetek.

Mi elengedhetetlen ahhoz, hogy valakiből jó író, vagy költő váljon?

Aki ilyesfajta indíttatást érez magában, annak tulajdonképpen két dolgot kell tennie: a lehető leggyakrabban jó klasszikus és kortárs irodalmat kell olvasnia, valamint naponta írni és csiszolni a saját stílusát. A fiatal pályakezdőknek azt javasolnám, hogy minden tehetséggondozó programot és pályázati lehetőséget használjanak ki, mert veszítenivalójuk nincs, ám nagyon sokat nyerhetnek általuk.

Kisfaludy Nóra