„Merjünk elindulni és belépni az ajtókon, melyeket Isten nyitott ki előttünk”

A Magyar Református Szeretetszolgálat tizenöt évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát a Kárpát-medencében. Októberben tematikus hónapot hirdetünk a másfél évtizedes jubileum apropójaként, melynek keretében több személyes beszélgetés is segít minket a visszaemlékezésben. Először ismerjék meg Czibere Károly, az alapítvány kuratóriumi elnökének emlékeit és terveit, aki részese volt a tizenöt évvel ezelőtti elindulásnak is.

Gondolatban utazzunk vissza egészen a kezdetekig. Hogyan jött létre a Magyar Református Szeretetszolgálat?
2005-ben kért fel Bölcskei Gusztáv püspök úr a feladatra, hogy a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodáját vezessem. A Szeretetszolgálati Iroda hagyományosan a Zsinat által alapított diakóniai intézmények fenntartását, működtetését végzi. Akkoriban új intézmények alakultak, valamint a meglévőeket is át kellett szervezni, tehát rengeteg feladatunk volt, de már 2005 őszén megfogalmazódott az a cél, hogy a gyülekezetek diakóniai munkáját is nagyban segíteni tudná, ha az egyház társadalom felé kinyújtott kezeként egy saját segélyszervezetet alakítanánk. Ennek az első koncepcióját 2005 szeptemberében írtam meg. Bölcskei püspök úr először csak hümmögött, és megállapította, hogy hozzáértő szakember nélkül nem lehet ilyen tevékenységet elkezdeni. 2006 februárjában találkoztam Fodor Gusztáv nagytiszteletű úrral, akinek hasonló elképzelések éltek a fejében, azzal a különbséggel, hogy neki gyakorlata is volt az adománykoordináció tekintetében. Az ötletelések, az egyeztetések már folyamatban voltak, amikor az Úristen elindította a történetünket: 2006 tavaszán jött a tiszasasi árvíz, így ez a katasztrófa és az azonnal szükségessé váló adománygyűjtés és segítségnyújtás ki is billentett bennünket a tervezgetés fázisából. Tulajdonképpen ebben a pillanatban kezdte meg működését a Szeretetszolgálat, amire aztán a Zsinat is rábólintott.

A kezdeti időkben mit tartott legfontosabb célkitűzésének a szervezet?
Egyik legfontosabb célja az MRSZ megalapításának az volt, hogy a gyülekezetek diakóniai kapacitását növelje. Nyilvánvaló, hogy minden gyülekezetnek, minden élő helyi közösségnek vannak olyan tagjai, akik látják a nélkülözőket, a terheket cipelő embereket maguk körül, és szeretnének is tenni értük, de nem biztos, hogy mindig tisztában vannak azzal, miként fogjanak hozzá. Fontos volt tehát, hogy legyen egy olyan szervezet országosan, ami olyan programokat hirdet, amelyekhez minden gyülekezet külön-külön tud kapcsolódni, ezzel mobilizálva a helyi erőforrásait. Mindezt nem azért, hogy egy központba beküldjék támogatásukat akár anyagi, akár cipősdobozokba csomagolt adományok formájában, hanem hogy helyben megkeressék azokat, akik rászorulnak a segítségre. A szeretetszolgálat legfontosabb küldetése volt, hogy ráébressze a református gyülekezeteket különböző felhívásain keresztül arra, hogy a nekik adatott kegyelmi ajándékokon keresztül miként tudnak szolgálni egymásnak. Így alakult ki a nagy önkéntes programunk, a Szeretethíd, majd követte a Nyilas Misi cipősdoboz-gyűjtő akció. Előbbi célja, hogy ki tudjunk lépni a templom falain kívül, és meg tudjuk mutatni a világ számára, hogy mit tehetünk azért a környezetért, ahová az Úristen rendelt minket. A Nyilas Misi programon keresztül pedig meg tudjuk tanítani gyermekeinknek, hogyan lehet jól adni, hogyan lehet jól adományozni: nem a feleslegből, hanem a javából. A másik fontos célunk volt, hogy az embereknek meg tudjuk mutatni, hogy olyan társadalmi szerepvállalási formákat is el tudunk indítani, melyekre korábban nem volt példa. Egyre többen kapcsolódtak a szervezethez, köztük önkéntes orvosok és tűzoltók, és rövid időn belül orvoscsoportunk elindulhatott Haitiba a földrengés károsultjainak segíteni. Harmadik legfontosabb célunk a kárpát-medencei magyar reformátusság ügye volt. Akkor már erősen dolgozott a református egyház azon, hogy létrejöjjön az egységes Magyar Református Egyház, és fontos volt az első perctől kezdve, hogy mind a tíz kárpát-medencei egyháztest diakóniai felelősei összefogjanak, rendszeresen találkozzanak és figyelemmel kísérjék, hogy hol milyen problémákkal küzdenek a helyiek, és lehetőségeink szerint próbáljunk segíteni egymásnak.

Mi változott az elmúlt 15 évben, hol tartanak most ezek a kezdeti célkitűzések?
Folyamatosan emlékezetünkben kell tartani, hogy miért hozta létre az egyház a szeretetszolgálatot, és ezeknek megfelelően kell alakítani működésünket. Vannak arra nézve elképzelések, hogyan lehetne még élőbbé tenni a gyülekezetekkel a kapcsolatot. A testvéreket, a tanítványokat munkatárssá kell tenni és elindítani a szolgálat útján. Sokszor látjuk, hogy a gyülekezetek vasárnapi gyülekezetek, és magára marad a lelkipásztor rengeteg munkával és feladattal. Nem elég, hogy a templomban ülve táplálkozzunk a lelki táplálékkal és tanítványokká legyünk, hanem a tanítványból szolgatárssá kell válnunk. Erre nevelni és tanítani kell az egyházközségeket, és lehetőséget kell adni, hogy programjainkon keresztül megtapasztalják a közös szolgálat örömét. Amiben sokat fejlődtünk, hogy menetközben számos új szolgálati terület indult el, hiszen folyamatosan újabb kihívások érkeztek a társadalom felől. Ezek közül egyik legfontosabb azoknak az embereknek a foglalkoztatása, akik tartósan munkanélkülivé váltak. Egyik legnagyobb eredményünknek tartom a közfoglalkoztatott program beindítását, hiszen az összes adminisztrációs feladatot átvállalja az MRSZ a gyülekezetektől, akik viszont ingyen tudnak közfoglalkoztatottak számára munkát adni. Hasonló eredmény a rehabilitációs foglalkoztatás, melynek keretében egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek számára teremtünk munkalehetőséget. A szeretetszolgálat akkreditáltatta magát, mint foglalkoztató, így ezek az emberek be tudják bizonyítani, hogy értékteremtő munkát tudnak végezni egészségkárosodásuk ellenére is. De láthatjuk, hogy már nemcsak családok és gyülekezetek szintjén, hanem települési szinten is képesek vagyunk segítséget nyújtani. Ezt a célt szolgálják a különböző szociális-fejlesztési programok, valamint a 2018-ban elindított Felzárkózó települések program, ahol a 300 legszegényebb falu közül 71-ben van és lesz jelen az MRSZ. Érezzük, hogy az Úristen mindig újabb és újabb feladatokkal bíz meg bennünket. Ezek közül a legújabb, amiről idén született döntés, hogy miután a kormány befejezi a Nemzeti Eszközkezelő működtetését, 4260 család ingatlanának kezelését, valamint szociális kríziskezelését is a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös vállalkozása fogja végezni januártól. Ez a három program mind azt bizonyítja, hogy Isten mindig kinyitja az ajtókat a szervezet számára, nekünk pedig komolyan kell vennünk a küldetésünket, és hasznosítanunk kell a tudásunkat, tapasztalatunkat.

Mik a tervek a jövőre nézve? Szükség van újabb irányokra a szervezet életében?
Teljesen új irányvonalra nincsen szükség. Elsődleges feladatunk inkább az, hogy picit magunkba nézzünk. Az a szervezet, ami 15 év alatt ilyen sebességgel építi ki és bővíti szolgálati területeit, az szükségképpen belül nem tud ugyanúgy fejlődni, és a szervezeti kultúra, eljárásrend nem tud lépést tartani mindezzel. Bár Juhász Márton ügyvezető nagyon professzionálisan fejlesztette a szervezetet, de lehet látni a növekedési fájdalom jeleit. Nincs elég munkatársunk, nincs megfelelő méretű irodánk, nem tudunk annyi forrásból gazdálkodni, amennyire szükség volna. Egyik fontos feladatomnak tartom, hogy megteremtsük a munkavégzés rendes feltételeit, a belső eljárásrendeket tisztázzuk, hogy méltó módon dolgozzanak a kollégák. Másrészt kiemelt cél, hogy az eredeti célokat is szem előtt tartsuk és értékeljük. Miközben volt egy rendkívül intenzív felívelő szakasz az alapítvány életében, fontos visszatekinteni az alapra, és a gyülekezetekkel való munkát és a Kárpát-medencei szolgálatot erősítenünk kell. Úgy gondolom, hogy arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy a programokat nemcsak csinálni kell, hanem értékelni és kutatni is az eredményeket. Nagyon sokszor a mindennapi sürgés-forgásban nem marad arra idő, hogy a konzekvenciákat levonjuk és a hatásokat elemezzük, márpedig ez kiemelt jelentőségű. Ha nem látjuk és láttatjuk a programok valódi eredményeit, és nem tanítjuk ezeket az ismereteket, akkor ez a tudás, ami felhalmozódik az alapítványnál, nem hasznosul. A programok hosszú távú fenntarthatóságát azt garantálja, ha újabb generációk számára is hozzáférhetővé válik a tapasztalat és a tudás.

Beszélgetésünk zárásaként egy személyesebb kérdés: az elmúlt másfél évtizedben mi volt az az élmény, ami a legnagyobb hatást gyakorolta Önre?
Hálás vagyok az Úristennek, hogy számos személyes élményt szerezhettem már a szeretetszolgálat által. Amikor 2008-ban elindult a Nevelőszülői Hálózatunk, és megérkezett január 22-én Jancsika, az első kisfiú a református egyház nagy családjába, az rendkívül megható pillanat volt. Örömteli volt látni, hogy néhány évvel később ugyanez a gyermek volt az, aki egy nyári táborunkban a leghangosabban mondta a Mi Atyánkot. De emlékezetes maradt számomra, amikor 2008 telén egy Kecskemét melletti apró, eldugott tanyáról egy anyuka keresett meg bennünket, hogy hosszú idő óta nem tud a három gyermekének karácsonyi ajándékot vásárolni. Fogtunk néhány Nyilas Misi pakkot, beültünk az autóba és elmentünk a családhoz. Azokat a szemeket és tekinteteket az ember mélyen a szívébe vési, amikor megérkezik a hóna alatt a csomagokkal, és látja a kisgyermekeken az őszinte örömöt. De a családom közösségéből is számos emléket gyűjtöttem. Évről-évre visszagondolok rá, amikor a cipősdobozokat készítjük otthon három lányommal állami gondozott gyermekek számára. Ezen keresztül tudtam megtanítani őket, hogyan kell egy nehéz sorsú gyermeknek jól adni, akinek nem adatott meg az, ami megadatott az én gyermekeimnek, és akiknek talán nincs apukájuk vagy anyukájuk, és miként tudjuk őket imádságban hordozni és segíteni. Rengeteg nagyon izgalmas és érdekes pillanat volt az évek alatt, és mindegyikben ugyanazt tapasztaltuk meg: az Úristen arra indított minket, hogy menjünk előre, vállaljunk új szolgálatokat, mert ő előttünk megy végig az úton. Ezt szeretnénk átadni és megmutatni a gyülekezetek számára is: merjünk elindulni és belépni azokon az ajtókon, melyeket Isten nyitott ki előttünk.

Kiemelt kép: Bazánth Ivola/Reformátusok Lapja