Március – A rászoruló és bántalmazott nők hónapja

Márciusban a női szegénységre, valamint a bántalmazott nők helyzetére kívánja felhívni a társadalom figyelmét a Magyar Református Szeretetszolgálat. Vajon jobban veszélyezteti a szegénység a nőket, mint a férfiakat? A nőiességet meg tudják élni a mélyszegénységben élő nők? Tud segíteni az MRSZ a bántalmazott nőkön, lányokon, asszonyokon? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Szilágyi Kingával, a szociális és adománykoordinációs szolgálat vezetőjével és Csordás Krisztina projektmenedzserrel.

Mit takar pontosan a női szegénység fogalma, és miért szükséges külön problémaként kezelni?

Szilágyi Kinga: Maga a szegénység fogalma feminizálódott, egyszerűen abból a tényből kiindulva, hogy a rászorulók többsége nő. Ennek hátterében leginkább a munkanélküliség, az alacsony jövedelmek és nyugdíjak állnak, tehát elsősorban az anyagi forrásokhoz való hozzáférés lehetősége csökkent. Időskorú nők esetén gyakran előfordul, hogy háztartásbeliként a gyermekekre és a családra koncentráltak, és amikor nyugdíjasként egyedül maradnak, akkor szembesülnek nehéz anyagi helyzetükkel. Nagyobb az érintettség a speciális szükségletekkel rendelkező nők olyan kategóriái esetében, mint a fogyatékossággal élő nők, az idősebbek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a hajléktalanok, valamint a kirekesztésnek leginkább kitett olyan csoportokban, mint a roma nők, akik túl korán kimaradhatnak az oktatásból és a foglalkoztatás lehetőségéből. Ráadásul idáig csak az anyagi nehézségekről szóltam, a lelki traumákról nem. Egy uniós statisztika szerint ugyanis a nők közel egynegyede válik felnőttkorban fizikai erőszak áldozatává és a nők több mint 10%-a nemi erőszak áldozatává. Ezek a traumák vezethetnek depresszióhoz, rossz egészségi állapothoz, a munkahely elvesztéséhez, így akár hajléktalansághoz is.

Csordás Krisztina: Azt látjuk és tapasztaljuk, hogy inkább az idős nőket fenyegeti a női szegénység. Sokan csak akkor jönnek rá, hogy mennyire függésben voltak – legalábbis anyagi értelemben – a párjuktól, amikor egyedül maradnak. Akkor szembesülnek vele, hogy a saját bevételeik mennyire elenyészőek, és sokak számára hatalmas nehézséget jelent az önfenntartás, az önálló gazdálkodás, hiszen korábban nem kellett ezekkel foglalkozniuk. Itt tud belépni és segíteni Szeretetszolgálatunk, és most nem csak az adományokat és az anyagi támogatásra gondolok, hanem például az adósmentorálásra, a háztartás önálló gazdálkodásának kialakítására.

 

A rászoruló nők meg tudják élni egyáltalán a nőiességüket?

Csordás Krisztina: Úgy látjuk, hogy főként a fiatal, eladósorban lévő lányok adnak magukra nehéz anyagi helyzetük ellenére is. Erre jellemzően a család is nagy hangsúlyt fektet, hogy olyan állapotban legyenek a lányok, hogy jó férjet találjanak. Fontos téma a női és intim higiénia kérdése. Sokszor problémát jelent, hogy nincsenek meg, a körülmények ahhoz, hogy a lányok, nők minden nap tisztálkodjanak, havi vérzéshez szükséges termékek rendelkezésre álljanak, ezért ezeken a napokon kimaradnak az iskolából vagy munkából. Az UNICEF program keretében most olyan női higiénés csomagokat állítottunk össze, amelyek közel fél évre biztosítják a szükséges termékeket. Mindemellett maga a tudatlanság, tájékozatlanság is egyfajta szegénység, ezért fontos, hogy beszélgessünk az érintettekkel a védekezés fontosságáról, és hogy tizenévesen más út is van előtte, nemcsak a teherbeesés és családalapítás.

Mi a tapasztalat – a nők mernek segítséget kérni? Vagy a női büszkeség csak akkor hagy alább, amikor már a gyermekek jóléte kerül veszélybe?

Szilágyi Kinga: Az a tapasztalatunk, hogy a megkereséseknek ritkán az a megnevezett oka, hogy családon belüli vagy párkapcsolati erőszak, bántalmazás áldozata a segítségkérő, de ez természetes is, hiszen a trauma hatása, hogy nehezen vállalják fel, szégyellik az állapotukat és gyakran önhibáztatásban vannak a bántalmazott nők. A segítő folyamat elmélyülése, a bizalmi kapcsolat kiépülése esetén azonban gyakran kiderül az ilyesfajta érintettség és ezen a ponton fontos a mi szerepünk, hogy az anyagi támogatáson vagy élelmiszercsomagon túl milyen mentális szakmai segítséget tudunk nyújtani, legyen az akár egy lelkigondozói beszélgetés vagy pszichológus szolgáltatás felajánlása.

Csordás Krisztina: Az UNICEF projekten belül is ezt látjuk, hogy a nők inkább a családnak és a gyerekeknek kérnek támogatást, magukat háttérbe szorítják. Másik jellemző tapasztalat, hogy nincsen kultúrája annak, hogy ha egy nőt bántalmazás ér, akkor hová forduljon és kitől merjen egyáltalán segítséget kérni, holott a PSEA-szabályzatunk alapján el tudjuk indítani a segítségnyújtás folyamatát. Mi a jelzőrendszer részei vagyunk, ezért ha bejelentés érkezik, akkor a megfelelő hatóság felé kell továbbítsam az ügyet, aki ezzel elkezd foglalkozni és kivizsgálja részleteiben. Jellemző, hogy ilyenkor a helyi kollégát is megkérdezzük, hogy ismeri-e a családot, van-e alapja a bejelentésnek, és ha szükséges, folyamatos kapcsolatban tudnak maradni és biztosítani tudja támogatásunkról az ügyfelet. De sajnos nem jellemző, hogy ezek az ügyek végigfutnának: általában az a történet vége, hogy adnak egy újabb esélyt a párjuknak és visszavonják a nők a bejelentésüket. A magyarázat a testükön látható sérülések esetében például az, hogy ezeek egy rossz lépésből, elesésből származnak…

 

Mégis miért táncolnak vissza a nők, amikor tisztában vannak vele, hogy bántalmazás áldozatai?

Szilágyi Kinga: Jellemző, hogy a bántalmazóval anyagilag és érzelmileg is függő kapcsolatban él a bántalmazott és ezt a függést a bántalmazó gyakran igyekszik is elmélyíteni, ezzel is növelve a bántalmazott izoláltságát, hogy ne tudjon segítséget kérni. De a társadalom is stigmatizál, jelen van az áldozathibáztatás, ami semmiképp sem segíti a probléma megoldását. Az sem ritka, hogy nem ismeri fel az érintett, hogy bántalmazó kapcsolatban él, mert ezt a mintát látta gyerekkorban is, ezért természetesnek veszi, hogy így alakulnak a családban a férfi-női szerepek. Ezért is elképesztően fontos az edukáció, hiszen amíg a problémát nem ismeri fel az ügyfél, addig segítséget sem tud kérni.

Csordás Krisztina: A visszalépésnek egyébként gyakran az áll a hátterében, hogy nem tudja a lehetőségeit, ezért fél a következményektől. Például ha egy kis községben gondolkozunk, ahol mindenki ismeri a másikat, a nők gyakran attól félnek, hogy ha szólni mernek, akkor a párjuk családja rájuk száll és még nagyobb bajba kerülnek. De nemcsak a leszakadt térségekben van szükség az edukációra, egészen biztos vagyok benne, hogy a városban élő nők sincsenek tisztában azzal, hogy például szükség esetén egy anyaotthonban menedéket találhatnának. Rendkívül fontos mindezek miatt az edukáció, hogy felismerjék a nők a bántalmazás és kizsákmányolás jeleit, és tudják, hová fordulhatnak. Sajnos rengeteg eset tartozik a szexuális kizsákmányolás kategóriájába: ilyen például a becsületsértés, a beleegyezés nélküli érintés, a szex követelése vagy kényszerítése, az ellenszolgáltatásért cserébe elvárt cselekmény, és külön kiemelendő, amikor mindezt fiatalokkal szemben követik el vagy fizikai erőszakkal társítják.

 

A bántalmazott nőket miként segíti a Magyar Református Szeretetszolgálat?

Szilágyi Kinga: Leginkább közvetett kapcsolatban vagyunk az érintettekkel, családok átmeneti otthonába viszünk adományt, anyaotthonokat keresünk fel, és így az intézményeken keresztül az anyagi kiszolgáltatottságot tudjuk némileg csökkenteni. Kifejezetten a nők álláskeresését támogatta az ún. „Bokréta” programunk, ennek részeként volt, amikor fodrászt, kozmetikust vontunk be, ruhavásárlásra biztosítottunk lehetőséget, munkaerőpiaci tréninget tartottunk, mindezzel hozzásegítve a nőket ahhoz, hogy egy állásinterjún nagyobb eséllyel érjenek el eredményt és megteremthessék saját egzisztenciájukat. Idén márciusban pedig több hátrányos helyzetű településen indítunk önsegítő szülőcsoportokat azzal a céllal, hogy ezek a kis közösségek hosszútávon segítsék egymást, kiemelten az egyedülálló édesanyákat. Fontos megemlíteni a Református Nőszövetségek jelenlétét is, hiszen programokat, találkozókat szerveznek a gyülekezetek szerves részeként és a bibliai alkalmakon túl sok esetben segítőként is fellépnek, diakóniai szerepet vállalnak.

 

Beszélgetésünk végén tekintsünk előre: mik azok a célok, amelyeket kitűztetek magatok elé ezen a területen?

Szilágyi Kinga: Személyes szakmai célom, hogy az áldozatsegítő munkába professzionálisan bekapcsolódjunk és olyan szolgáltatásokat dolgozzunk ki, amelyek kifejezetten a bántalmazott nőket segítik. Ugyanakkor, végtelenül nehéz terület a segítő hivatásban, speciális szaktudást igényel, ezért egyelőre annak is örülnék, ha a munkatársak számára olyan továbbképzéseket tudnánk megvalósítani, ami biztosítja azt a tudást, hogy könnyebben felismerjék a bántalmazás jeleit és ismerjék a segítő folyamat lépéseit. A nők szegénysége ellen a mindennapos munkavégzésünk során folyamatosan küzdünk az adománykoordinációs területen dolgozó kollégákkal, kiegészítve a szociális szolgáltatásokat, együttműködve az állami intézményrendszerekkel.

Csordás Krisztina: A jövőben a fenntarthatóságra és a női higiéniára helyezném a hangsúlyt. Fontos lenne, hogy ahol jelen van az MRSZ, ott legalább egy mosógépet használhassanak a rászorulók vagy lehetőséget biztosítsunk számukra a rendszeres tisztálkodásra. Ez például a FETE Jelenlét pontokon működik, de ezt jó lenne kibővíteni egyéb helyszíneken is. A menstruációs szegénység csökkentését segíthetnék a különböző többször használatos termékek, például a mosható betétek biztosítása, hiszen női higiénés termékeket rendszeresen gyűjtünk és osztunk, de az előbb említett termékek hosszabb távon is megoldást jelentenének, ha megfelelő háttér rendelkezésre áll a mosáshoz.