Heti útravaló – 45. hét

„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéke. Az ilyen nem sokat gondol élete múlásával, mert Isten megengedi, hogy szívből örvendezzen.”

Préd 5,18-19.

Szerintem nagyon sok olyan történetet, mesét tudnánk mondani, ahol találkozunk olyan igen gazdag szereplővel, ki gazdagsága ellenére nincs megelégedve életével, kincsei számával. Hiába a fényűzés és a luxus, úgy érzi ez még mindig kevés. Talán nem csak a mesékből, hanem a való életből is tudnánk mondani rá példát, sőt, lehet pont mi magunk vagyunk azok, kik elégedetlenkedve tekintünk életünkre, mindazokra a kincsekre, miket magunkénak tudhatunk. Gazdagság alatt első körben a legtöbbször a pénzre, az anyagi gazdagságra gondolunk. De tudunk-e kincsként tekinteni szeretteinkre, családunkra, akár az egészségünkre? A prédikátorral együtt bátran vallhatjuk, ez is mind Isten ajándéka. Salamon nagyon bölcsen megfigyelte, hogy javainkhoz való viszonyunkat nagyban befolyásolja, hogy miként tekintünk rájuk. Úgy, mint amiket kizárólag a magunk ügyességének, eszességének, kitartásának köszönhetünk vagy pedig úgy tekintünk rájuk, mint amikért bár megdolgoztunk, de ha Isten nem engedte volna meg, akkor nem lehetnének a mieink, tehát Isten ajándékai mindezek?

Az elégedetlenkedés forrásai sokszor mi magunk vagyunk, kik azért nincsenek megbékélve egzisztenciális helyzetükkel, mert önmagunkkal nem vagyunk kibékülve. Talán úgy gondolkodunk, hogy problémáinkkal egyedül vagyunk a világon és ha van is Isten, Ő nem foglalkozik ilyen dolgokkal, mint az anyagiak, a bevétel, az étel vagy a ruházat. Isten tudja és látja, milyen szükségletei vannak az embereknek, nagyon jól el tudja különíteni (ez nekünk nem mindig megy), mik azok a hiányosságaink, amikre valóban szükségünk van és mik azok, amikre vágyunk, de nélkülük is teljes életet élhetünk. Vajon elfogadjuk-e Isten gondviselését? Hiszen ígéretet kaptunk arra nézve, hogy aki keresi az Ő országát, arra gondja van az Atyának. Merünk-e ilyen bizalommal Istenhez közeledni? Hogy nem csak fájdalmainkat, lelki sebeinket visszük elé, hanem egzisztenciális problémáinkat is. Hálásak tudunk-e lenni az apró örömökért, sikerekért is?

Ha csak a hiányosságokat tartjuk szem előtt, akkor életünk felett könnyen átveheti az uralmat a búskomorság, a borúlátás. De ha azt nézzük, mi mindenben vagyunk gazdagok és mind erre hálás szívvel tudunk gondolni, akkor még a meglévő hiányosságok ellenére is tudunk örömben élni.