Heti útravaló – 17. hét

„Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt.”
Lk 24,15-16

Jézus keresztre feszítése az emberekben más és más érzelmeket váltott ki. Voltak gonosz lelkűek, akik megelégedéssel, megnyugvással tekintettek rá. Voltak, akik csalódottak voltak, hiszen vagy nem ismerték igazán az Ő tanításait, vagy hallották, de rosszul értelmezték azokat. Tanácstalanokká váltak. És voltak, akik szomorúak voltak és gyászolták őt. Gyászolták, mert vagy nem jutott még el hozzájuk Feltámadásának híre, vagy szimplán nem hittek a szóbeszédnek. Ez utóbbiakhoz tartozott az a két tanítvány is, akik éppen Emmaus felé baktattak.

Útközben egy váratlan vendég csapódott hozzájuk. Nem titok, maga Jézus volt az, de ők valamiért nem ismerték fel Őt. Valami akadályozta a látásukat, nem csak a fizikai, hanem lelki látásukat is. Talán a vita hevében. Talán a szomorúság vagy a gyász miatt. Mindaddig nem ismerték fel, amíg le nem ültek vele egy asztalhoz és Ő meg nem törte a kenyeret.

Az ember látását ma is annyi minden el tudja homályosítani. Sokszor annyira rá tudunk feszülni a mindennapi problémáinkra. Rettentő mélyen el tudunk merülni a szomorúságban, a félelemben. Sőt, még inkább, ha nap, mint nap halljuk milyen veszélyek fenyegetnek bennünket. De a sok-sok félelem, szorongás, bánat között, amik szinte ordítanak az ember fejében/szívében, Jézus is meg szeretne szólítani téged az Ő megnyugtató, határozott hangján, hogy tudtodra adja: Ő melletted van. Sokszor talán a félelmeinket sokkal hangosabban halljuk, és ebben a hangzavarban meg sem halljuk Krisztus tiszta, lágy hangját, aki azt mondja:

„Ne félj! Ne félj, mert én melletted vagyok!”

Ha túl nagy a hangzavar, akkor tegyél félre egy kicsit mindent, ülj le, vedd a kezedbe a Szentírást és figyelje arra, az Élet Ura mit szeretne ma neked üzenni. Ámen!

Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztora