Heti útravaló – 16. hét

„Ezért nincsen mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek.”

Róm 2, 1-2.

A bűnök hosszú sorában talán az ítélkezés az, amibe a legkönnyebben beleesik az ember. Joggal merül hát fel a kérdés, hogy mi kivetnivaló van abban, ha az ember nyíltan elítél egy egyértelműen bűnös tettet, cselekedetet? Milyen veszélyt rejt az ember által kimondott ítélet? Húsvétot követően, Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a fényében keressük ma ezekre a kérdésekre a választ.

A római levél eleje meglehetősen sötétre sikeredett. Ez kifejezetten az a rész, amit az ember úgy nem szívesen olvasgat. Főleg akkor nem, ha éppen rossz passzban van. De még ebben a szakaszban is felfedezhetjük az Atya kegyelmét, Isten irántunk való szeretetét. Igen, még azokban az igékben is, ahol az emberre váró ítéletről olvasunk.

Na de miért esik olyan sok szó az ítéletről? A zsidóságon belül sokan voltak, akik fennhéjázva, gőgösen ítélték el a pogányok istentelen szokásait. Velük szemben, magukra úgy tekintettek, mint akik az istenfélő élet, az istenfélelem példaképei. Miért ne dicsekedhetnének hát a saját hitükkel? Azért nem, mert a törvény megtartása még nem jelenti azt, hogy bűntelenek, feddhetetlenek lennének. A bűn annyira beférkőzött az ember életébe, hogy még a legkiválóbbak sem mondhatják azt magukról, hogy teljesen bűntelenek lennének. „Ezért nincs mentséged…” – írja Pál.

A másik nagy probléma pedig az ítélkezéssel az, hogy sokan vannak, akik azt gondolják, hogy ha nyíltan elítélik a másik ember bűnös tetteit (olykor magát a bűnös embert is), ezzel jó pontokat szereznek Isten előtt. Mintha azt akarnák ezzel üzenni: „Látod Uram, én a jó oldalon állok, én veled vagyok” És ha így nézzük ezt a történetet, akkor nem tudunk mást mondani erre, minthogy ez nem más, mint önzés. Magamat mások elé helyezem. Benne van az a gondolat, hogy „igaz, hogy bűnös vagyok, de azért ő mégiscsak bűnösebb, tehát én jobb vagyok nála”. Mit mond arra Jézus mikor azt mondják neki „jó Mester”?  „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.” Ha maga Jézus, aki ténylegesen bűntelen volt, és teljes joggal hoz ítéletet az ember felett, elutasítja, hogy jónak nevezzék, hát mi emberek hogyan tehetnénk meg? „Jó keresztyén.” „Jó hívő szeretnék lenni” – szoktuk mondogatni. Talán fájdalmas lehet a felismerés, de az ítéletet senki nem kerülheti el. Élhet az ember akármilyen szent életet, de nem kerülheti el, hogy Isten ítélőszéke elé kerüljön.

Mielőtt nagyon elszomorodnánk, bizony ebben az igében van vigasztalás is. Méghozzá az, hogy Isten igazságosan ítél. Ő nem személyválogató. Nem az a bíró, akit meg lehet vesztegetni, akit le lehet kenyerezni. Ő minden embert a maga igazsága szerint ítél meg. Na de ez még annyira nem vigasztal bennünket, ugye? Hiszen az előbb beszéltük meg, hogy minden ember Isten igazságos ítélete szerint méltó a büntetésre, hiszen nap, mint nap okozunk csalódást Istennek tetteinkkel, szavainkkal, gondolatainkkal. Itt érkezünk hát el a húsvéthoz. Az elején megbeszéltük, hogy a húsvét fényében vizsgáljuk ezeket az igéket. Isten tudja jól, hogy igazság szerint, jogosan büntetést érdemelnénk. De Ő sokkal jobban szereti az embert annál, hogy mindenki kárhozatra kerüljön. Ezért, hogy a bűn, a mi bűneink ne maradjanak büntetlenül, szükség volt egy helyettes áldozatra. Mert a bűn nem maradhat büntetés nélkül. Ha így lenne, akkor nem lenne igazságos Isten. De Ő igazságos, ezért a bűnt meg kell büntetni. De hogy ne mi szenvedjünk, hogy ne az ember szenvedjen, Isten azt mondta: Feláldozom a fiamat az emberekért. Mekkora szeretet! Micsoda véghetetlenül nagy kegyelem! Isten annyira szereti az embert, hogy inkább a saját Fiát adta halálra, minthogy az embernek kellene bűnei súlyát elhordoznia. Húsvétkor ezt tette értünk az Isten. Ez a húsvét öröme, hogy az ember szabadulást nyerhet a bűn vádló súlya alól.

Húsvét után ezért örvendezhetünk. Ezért nem kell, hogy az ítélet félelemmel töltse el a szívünket, mert Isten igazságosan ítél és ő nem a halálunkat kívánja, nem szeretne szenvedni látni bennünket, hanem azt szeretné, hogy éljünk azzal a kegyelemmel, amit Ő elkészített nekünk Fiában, Jézus Krisztusban. Éljünk vele, éljünk benne! Mert ez az öröm hoz nekünk vigasztalást is a sok-sok teher alatt. Az örökélet ígérete vigasztalás a halál, a szenvedések felett. Az, hogy Isten ilyen áldozatot hozott értünk, érted és értem, azt jelenti, hogy ennyire szeret.

Ez a szeretet megvigasztal, megerősít, ez a szeretet reménnyel tölt el, hogy a halál, a gonoszság, a szenvedések felett is úr ezt a szeretetet nekünk, neked és nekem szánja. Ez az a húsvéti öröm, ami egész évben átjárhat bennünket! Ámen!