Heti útravaló- 14. hét
Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.
Jn 12,14-15
Jézus földi élete, földi szolgálata szempontjából igazi mérföldkő volt a jeruzsálemi bevonulás. Talán úgy is fogalmazhatnánk, ez volt a végjáték kezdete, amikor is vád alá helyezik, az emberi gyilkos indulat kezére adatik. Micsoda kontrasztot tár elénk a Szentírás! A mostani, éljenző tömeg, kik üdvrivalgással fogadják a Messiás Királyt, néhány nap múlva már a halálát kívánják. A „Hozsannát” felváltja a „Feszítsd meg”! Most, még egyelőre csak a farizeusok felől érezhetjük az ellenséges indulat hullámait. Azt látjuk, hogy ez a nap az örvendezésé, az ünneplésé. Nem is csoda, hiszen a nép nagy reményeket fűzött Jézushoz. Innen érthetjük meg azt is, miért várták ilyen kitörő örömmel. Ha most egy kicsit figyelmen kívül hagyjuk a tanítványokat és az írástudókat, farizeusokat, akkor a nagy tömeget végül is két csoportra oszthatjuk. Ott vannak azok, akik Jézussal együtt érkeztek, akik látták, megtapasztalták a csodákat, a gyógyításokat, akik hallhatták Őt tanítani. Maga a Szentírás is beszámol arról, hogy bizonyságot tett róla a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból. Valljuk be őszintén, ilyen csoda láttán már nagyon nyakasnak kell lenni, ha valaki továbbra is szkeptikus marad Vele szemben. De volt a tömegnek egy másik fele is, akik a városból kijövet fogadták Jézust. Ez a tömeg nagyon vegyes összetételű volt, sok helyről érkeztek az ünnepre. De Jézus híre hozzájuk is elért. Hallottak a prófétáról, a gyógyítóról, a csodatevőről, a tanítóról, kiről a próféciák szólnak. Ezért fogadják kitörő örömmel és mint Izráel Királya köszöntik. Azonban volt egy hatalmas bökkenő! Ugyanis Jézusra úgy tekintettek, mint ember király, olyanra, mint aki hatalmánál fogva elűzi a megszállókat, visszaállítja Izráel régi dicsőségét, letaszítja a trónról Heródest és elfoglalja méltó helyét Dávid trónján. Netán tévedett a tömeg akkor, amikor királyként fogadta Jézust? Semmiképpen nem, hiszen Ő valóban király, valóban uralkodó, de nem földi, hanem mennyei, akit az Atya küldött a földre, hogy a szívek és lelkek felett uralkodjon. Ezért valóban kijár neki ez a királyi fogadtatás. Hiszen Ő a békesség fejedelme. Ezt szimbolizálja maga a bevonulás is. Hogy nem harci kocsin, nem daliás paripán vonul be, körülvéve a legyőzött seregektől zsákmányolt kincsekkel, rabszolgákkal, hanem egy egyszerű szamárcsikó hátán. Ő a békesség fejedelme! Aki a háborgó, meggyötört, megkínzott szívekbe szeretne békét teremteni. De az emberek nem ezt látták benne, vagy talán helyesebb azt mondani nem ezt akarták látni benne.
Ma is, a Jézussal való találkozás egyik kulcsfontosságú kérdése, hogyan tekintek rá? Hiszen ma is sokan beleesnek abba a hibába, hogy olyasmit várnak Jézustól, amire Ő nem tett ígéretet. Úgy látják őt, ahogy szeretnék látni, nem pedig úgy, ahogy Ő érkezik. Ez a gondolat olyan szépen kirajzolódik a jeruzsálemi bevonulásnál is. Bár Jézus szelíden, békésen vonul be, de a tömeg még sem ezt látja, hanem azt a királyt, azt az uralkodót látja benne, aki majd kipucolja az idegeneket az országból. Ezért olyan fontos, hogy a Krisztus várásban ne elvárjunk tőle valamit, ne elvárásaink legyenek felé, hanem úgy fogadjuk Jézust, ahogy van, azokkal az ígéretekkel, amiket Ő mondott, amiket Ő helyezett a szívünkre. Nem azt ígérte, hogy soha nem kerülsz viharba, de azt igen, hogy ha viharba kerülsz, Ő melletted lesz. Nem azt ígérte, hogy nem lesznek fájdalmaid, nem lesznek terheid, gyengeségeid, de azt igen, ha így lesz, és hozzá fordulsz, Ő megerősít, megvigasztal, megenyhít téged.
Őt ilyen uralkodóként, ilyen királyként érdemes várni!
