1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”

Jn 15,13

Önfeláldozás. Olyan fogalom ez, ami talán manapság egyre ritkábban hangzik el, az emberek egyre kevésbé érzik a magunkénak és megmarad az akció/szuperhős-filmek főszereplőinek. Holott az önfeláldozásba viszonylag sok minden belefér. Kezdve azzal, hogy a saját egyéni érdekeimet egy kicsit a háttérbe szorítom és előtérbe kerülnek azon emberek érdekei, akik tehetetlenek; egészen odáig, hogy valaki a saját életét is feláldozná azért, hogy másokat megmentsen. Önfeláldozás, ha valaki azt mondja, hogy a boltban egy kicsit kevesebbet költök magamra, hogy tudjak valamit venni olyasvalakinek is, aki nem teheti meg ugyanezt. Önfeláldozás, amikor valaki egy nehéz hét után a pihenő idejében azt mondja, meglátogatok egy idős nénit vagy bácsit, hogy segítsek nekik valamiben, vagy szimplán csak hogy beszélgessünk. Önfeláldozás, amikor kiállok egy jó ügy mellett, még akkor is, ha tudom, talán szenvedéseket kell kiállnom.

A hitvalló keresztyén ember számára az önfeláldozás az nem csupán valami régies, üres fogalom, hanem életének szerves része. Jézus azt mondta tanítványainak: „úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Az önfeláldozó szeretet túlmutat az egyéni érdekeken. Nem azért akar másoknak segíteni, hogy „jó érzés töltse el” az embert, hanem azért, mert hála van a szívében. A nehéz időkben még nagyobb szükség van az önfeláldozó emberekre, hiszen együtt, közösen, ha mindenki csak egy keveset is áldoz oda a sajátjából, már akkor is óriási eredményeket érhetünk el!

1956. október 23-án több ezren tettek bizonyságot önfeláldozásukról a szabadság nevében. Mindezt azért, mert reménység, bizalom volt a szívükben, hogy közösen, vállt vállnak vetve harcolva a magyar nép visszanyerheti szabadságát.

Ma azokra a hősökre emlékezünk, kiknek a szívében akkora bátorság, szeretet lobogott, hogy még életüket sem sajnálták Magyarország szabadságáért!