Mackók különleges bevetésen

Alapítványunk egyik legismertebb és legnépszerűbb programja a Mentő Maci Programunk, mely 2018-ban indult útjára. Megváltozott munkaképességű munkavállalóink két helyszínen – Harsányban és Sarkadon – készítik a különleges mackókat, melyek prototípusát Hellenbach Gabriella textiljáték-tervező iparművész alkotta meg számunkra. A kedves kis plüssöknek különleges küldetésük van. A macigyárból az Országos Mentőszolgálat mentőautóiban teljesítenek szolgálatot és az odakerülő gyermekeknek nyújtanak vígaszt és megnyugvást.

Alapítványunk a kezdetekor 20 ezer Mentő Maci átadását tűzte ki célul, melynek felét már el is juttattuk a Mentőszolgálathoz 2019 decemberében.

A Mentőszolgálat éves szinten 1,2 millió esetben segít, amiből 45 ezer esetben gyerekeket lát el. Ezekben az esetekben nemcsak a legkorszerűbb technikával kívánnak segíteni, hanem a legnagyobb empátiával is, amihez egy kis pluszt jelentenek a Szeretetszolgálatunk által készített macik, melyek átlendítik a gyerekeket a fájdalmas stresszel teli perióduson. A program olyan sikeres, hogy azok a gyerekek, akik nem először ülnek mentőautóban, már keresik a kis játékokat.

CE tanúsítvány és Segítő Vásárlás minősítés

A plüssállatok szigorú minőségellenőrzésen estek át és elnyerték a CE tanúsítványt, amely garanciát nyújt arra, hogy biztonságos gyermekjátékot tarthatunk kezünkben. Emellett szintén megkapták a Salva Vita Alapítvány „Segítő Vásárlás” minősítését is, amely olyan minőségi magyar termékekre hívja fel a figyelmet, amelyeket megváltozott munkaképességű emberek készítenek és a vásárlással az ő munkahelyeik megteremtését támogatják.

Támogatnád? Megteheted!

Ahhoz, hogy a mackók a lehető legtöbb helyszínre eljuthassanak, fontos, hogy a projekt folytonossága biztosított legyen. A Szeretetszolgálatunk, ezért szívesen fogad minden olyan felajánlást, adományt, ami ezt elősegítheti. Az anyagi támogatás mellett, szabászollók, textil filcek, tépőzárak, cérnák és fonalak adományozása könnyítheti a munkánkat. Ezek mellett kiemelt segítséget jelent számunkra varrógépek felajánlása, amely lehetővé teszi, hogy a kézi varrás helyett a gyártási idő lényegesen lerövidüljön. Ha ilyen jellegű felajánlásod vagy kérdésed lenne keress minket a rehab@jobbadni.hu címen.

Mentő Mackóinkkal rendszeresen megjelenünk különböző rendezvényeken, így aki szeretné személyesen is hozzájárulhat programunkhoz. Aktuális eseményeinkről az ESEMÉNYEK menüpont alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

Mentő Maci Programunk számokban

44. 100 db

OMSZ-nak átadott mackó

145

munkavállaló készíti mackóinkat, 5 telephelyen

17 640 méter

felhasznált anyag, amiből varrtuk a macikat

1676 kg

töltőanyag, ami a macikba került

907 200

munkaórányi szeretet, amikkel a macik készültek

8820 méternyi

maci készült eddig

Ha szívesen támogatnád Mentő Maci programunkat itt megteheted