Heti útravaló- 16. hét

„Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét.” Mk 2,2

Jézus csodáinak, gyógyító cselekedeteinek híre hamar elterjedt az emberek között. Sokan várták és vágytak arra, hogy a közelébe kerülhessenek. Mindenkinek volt valami olyan teher az életében, amin könnyíteni szeretett volna. Nem csoda, hogy ekkora érdeklődés övezte az Ő jöttét, hiszen volt már Kapernaumban és korábbi látogatása alkalmával rengeteg beteg embert gyógyított meg. Ezen alkalommal is, az Őt körülvevő embertömeg várta, hogy Jézus valamilyen formában gyógyulást hozzon nekik. Nyilván legtöbben testi bántalmaiktól szerettek volna szabadulni. Jézus azonban ennél valami sokkalta többet hozott az embereknek: hirdette az igét. Hirdette a szabadítás evangéliumát, a mennyek országának eljövetelét.

Jézus nem csak rávilágított, de egyúttal cselekedetekben is megmutatta, mennyire fontos, hogy sebzett lelkünk is meggyógyulhasson. Milyen csodálatos, mikor valaki megszabadul testi gyötrelmeitől. De mennyivel nagyobb csoda, hogy az élet Ura azt mondja: „Megbocsátattak a te bűneid.” Sokszor talán csak az elsőre koncentrálunk, hogy megszabaduljunk testi fájdalmaink forrásától, valamilyen betegségtől, rendellenességtől. De szoktunk-e azon gondolkodni, hogy lelkünk milyen kondícióban van? Mikor, mondjuk úgy gondoljunk egyébként egészségesek vagyunk, talán úgy rendben is tűnik minden az életben. De a lélek milyen állapotban van? Jézus a béna meggyógyításával nem csak azt mutatta meg, hogy képes betegségeket meggyógyítani, hanem azt is, hogy Ő a lelkek orvosa is, Ő meg tud bocsátani bűnöket, meg tud tisztítani szíveket, be tudja foltozni a lélek sebeit is.

Olyan fontos lenne, hogy ez utóbbival is foglalkozzunk! Hiszen ha a lelkünk rendben van, akkor az életünkben elénk kerülő akadályokat is más szívvel tudjuk fogadni. Ne csak testi gyógyulást kérjünk Krisztustól, hanem azt is, hogy lelkünket ápolja!