„A mélybe kellett zuhannom, hogy fel tudjak nézni Istenre” – Fogvatartotti Imanap

Közel száz elítélt részvételével tartották meg 2024. június 12-én a Fogvatartottak XI. Országos Imanapját a Tököli Országos Büntetés-Végrehajtási Intézetben. Az igehirdetés mellett bizonyságtételek és közös dicsőítés is szerepelt a nap programjában, de volt, aki most kért feloldozást bűneiért Istentől.

Hangszeres kísérettel zengő dicsőítő énekek, terített asztal, egymással vidáman társalgó csoportok – akár egy gyülekezeti családi napon is lehetnénk, de a helyszín és az egyenviselet mégis jelentősen eltér a megszokottól. A pulpitus mögött szögesdrót kerítés, az elítélteken szürke rabruha, a munkatársakon a szolgálati uniformis látható, de ebben a helyzetben valahogy ezek sem hatnak olyan elrettentően, mint elsőre gondolná az ember.

A Fogvatartottak Országos Imanapján valóban Isten Igéje áll a központban, nem csupán az együttlét és a kimozdulás lehetősége. Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, társadalmi missziókért felelős lelkipásztora Ézsaiás próféta könyvének versével köszöntötte a jelenlévőket: „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid…” (Ézs 49,16) Hozzátette: ahhoz, hogy megváltozzon az életünk, össze kell tudni roskadni Isten előtt. „Mindenkinek megvannak a saját mérföldkövei az életében, amikor rá kell döbbennünk, hogy amiket korábban erősségnek véltünk, azoktól meg kell tudnunk válni, és Isten elé kell borulnunk, hogy Ő megváltoztathassa az életünket. A markába metszett fel bennünket. Nem összeszorított vagy eldobott, hanem szabadságot adott arra, hogy ami belülről kínzott, rombolta az életünket, az el tud távozni belőlünk, hogy benne élhessünk és Ő mibennünk élhessen” – zárta köszöntőjét Katona Viktória.

A Büntetés-végrehajtási Intézetek egymás után mutatkoztak be és szolgáltak a fogvatartottak között. A dicsőítő énekek, bűnbocsánatért fohászkodó imák és versek mellett talán a legnagyobb erővel a bizonyságtételek bírtak. Volt, aki elmondta: ő maga sem szívesen lenne egy cellában azzal az emberrel, aki a büntetése kezdetén volt: „Korábban kerestem a bajt, és meg is találtam. Emberölés, súlyos testi sértés, drogbirtoklás. Odakint egy nagyhangú szószóló voltam, de megváltoztatta Isten az életemet. Kiegyensúlyozott és boldog vagyok, és hálás vagyok a családomért, akikkel hat hónap múlva együtt lehetek. Teljesen megváltozott az értékrendem, és ha nincs ez az ítélet, ez a változás nem jött volna el. Nekem a mélybe kellett zuhannom, hogy fel tudjak nézni Istenre” – tett bizonyságot hitéről a 43 éves férfi.

A bizonyságtételeket végighallgatva Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát igehirdetésében kitért arra: sokszor képtelenek vagyunk jól élni a szabadságunkkal. „Egy börtönben különleges hangzása van a szabadság szónak, mert ez hiányzik a legjobban. A szabadságért egy egész nép is harcolhat, ahogyan tette a történelem folyamán többször is nemzetünk. De Pál apostol nem erről a szintjéről beszél a szabadságnak: ha ugyanis úgy akarunk célt elérni, hogy azzal kárt okozunk a másiknak, akkor visszaélünk a szabadságunkkal. Ráadásul nemcsak a kezünkre, de a bűn a szívünkre is bilincseket helyez, melyeket csakis Isten oldhat le rólunk. Szabadnak lenni tehát annyit jelent, hogy Jézus lelkületével élünk, és megszabadulunk az Isten nélküliségtől.” – helyezte a hallgatóság szívére a főapát.

A Fogvatartotti Imanapon mindannyian tanúi lehettünk, hogy a rabok szívére helyezett bilincseket valóban le tudja oldani a mi Istenünk. Ezt a reménységet vihetik el az elítéltekhez a Magyar Református Szeretetszolgálat égisze alatt szolgáló börtönlelkészek is, mely szolgálati területnek most további 3-4 lelkipásztorra lenne szüksége. De mi is a legkülönlegesebb a börtönlelkészi szolgálatban? „Kevesebb a képmutatás, mint egy gyülekezetben. A külsőségekben rengeteg az eltérés, de éppen emiatt a börtön egy sokkal bensőségesebb világot tár elénk, ahogyan gondolnánk. Könnyebben megnyílnak az emberek, mert tudják, hogy kifelé nem, csak befelé lehet igazán szabadulni.” – foglalta össze Szénási Jonathán Sándor lelkipásztor, a református börtönlelkészi szolgálat vezetője, aki több mint két évtizede szolgál nap mint nap az elítéltek között.

Hordozzuk imádságban a börtönlelkészi szolgálat munkáját, és fohászkodjunk, hogy hit által valódi szabadulást éljenek át a fogvatartott testvérek!