A határon túl- Interjú Katona Viktóriával

Júniusban a határainkon túl élő rászorulók támogatására szeretné felhívni a társadalom figyelmét a Magyar Református Szeretetszolgálat. A nemzeti összetartozás napja – megemlékezve a trianoni békediktátum aláírására – e hónapban még hangsúlyosabbá teszi az elszakított területeken élők támogatásának fontosságát. Melyek a legnagyobb nehézségek az elszakított területeken élők számára és hogyan lehet áthidalni őket? Milyen módszerekkel tudjuk növelni elérésüket támogatásuk érdekében? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Katona Viktóriával, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettesével, határon túli szolgálatokért felelős lelkipásztorral.

Miért kiemelten fontos a Magyar Református Szeretetszolgálat számára a határon túl élő rászorultak támogatása?

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) nevében nem véletlenül nem a „magyarországi” szó szerepel. Szervezetünk neve arra utal, hogy Kárpát-medence-szerte, az elszakadt területeken élő magyar testvéreink részére is támogatást nyújtunk. A határon túli területeken ugyanúgy szükség van az MRSZ által nyújtott segítségre, mint országhatárainkon belül. Az MRSZ a kezdetektől fogva támogatja az elszakított nemzetrészeken élő rászorulókat, éreztetve velük összetartozásunkat.

A határon túli rászorultakon milyen formában tud segíteni a Magyar Református Szeretetszolgálat? Hogyan változott ez a kezdetekhez képest? 

A szociális- és adománykoordináció az MRSZ egyik alapsejtje a kezdetektől fogva. Az, hogy a rászorulókhoz – legyen az egyén, család vagy közösség – eljuttatjuk az adományokat, kiemelkedő fontosságú, azonban a közösségfejlesztő programok szervezése legalább ilyen jelentőséggel bír. Ebben sokat változtunk a kezdetekhez képest. A szegregátumban vagy periférián élő közösségeknek szüksége van olyan eseményekre, amelyek segítik oktatásukat, az önmagukra való odafigyelést, és a lelkiségük megélését. Amellett, hogy adományok szintjén segítjük a bajbajutottakat, nagyon fontos, hogy teret biztosítsunk a beszélgetésre, meghallgatásra is. Egy ilyen beszélgetés és odafigyelés reményt ad számukra, tudják, hogy nincsenek egyedül és sokkal hamarabb talpra tudnak állni. Ezekből az odafordulásokból én is rengeteget kapok vissza.

Melyek azok a mindennapi küzdelmek, amelyeknek leginkább ki vannak téve az elszakított térségekben élők?

A magyar identitás megőrzéséért és megéléséért mindennap meg kell küzdeniük az elszakadt nemzetrészeken élőknek. Fontos, hogy amellett, hogy „megadják a császárnak, ami a császáré”, a lelkiséget, a transzcendenst is meg tudják élni, hisz ez teszi majd teljessé személyes életüket. Az elszakított magyarság megtanítja nekünk, hogyan lehet bátran önállónak lenni ezen térségekben, hiszen csodálatos oktatási- és szociális rendszereken keresztül máig őrzik a magyar hagyományokat, amelyek megtartó erőként szolgálnak már a fiatalság életében is. Hálás vagyok, amiért a Magyar Református Szeretetszolgálat segítheti a határon túliak identitásmegőrzését.

 Mit gondolsz a legnagyobb nehézségnek az elszakított nemzetrészeken élő magyarok elérésével kapcsolatban? Hogyan lehetne fejlődni ebben?

A távolsági tényező eléggé megnehezíti a dolgunkat, hiszen nemrég is majdnem 23 órát utaztunk, hogy Csíkszeredába érjünk. Ez rengeteg szervezést igényel – logisztikai felkészültséget, munkaerőt, a kollégák munkaidejükön felül teljesítenek stb. Viszont amikor odaérünk, az ott létrejövő összekapcsolódás feloldja ezeket a nehézségeket.

Az ukrajnai háborús helyzet alól Kárpátalja sem kivétel, emiatt ebben a térségben szintén sok probléma merül fel a támogatásnyújtás kapcsán. Az adományok átjuttatása a határon, a pontos dokumentáció elkészítése, a jogszabályi változások folyamatos követése vagy hogy mi számít hadászati technikának és mi nem, mind megnehezítik a gördülékeny munkát.

Emellett arra is oda kell figyelnünk, hogy ha az adott egyházkerület visszautasítja egy kezdeményezésünket arra hivatkozva, hogy az ő szempontjukból esetleges hátrányuk származhat, akármilyen nehéz is, de el kell fogadnunk a döntésüket. Nekünk az a prioritás, hogy ők biztonságban tudják végezni szolgálatukat.

A határon túli magyarság elérésének fejlesztése érdekében az egyházkerületekkel megkötött együttműködési megállapodásainkat szeretnénk kiterjeszteni minél több területre, hiszen ez kerületi szinten lehorgonyozhat bennünket. A Kárpát-medencei Diakóniai Egyeztető Tanács sokat segít abban, hogy elérhetőbbé tegyenek területeket számunkra, ezzel is elősegítve a folyamatos kapcsolattartást a jövőbeni segítségnyújtás érdekében. Igyekszünk minél több eseménybe bevonni határon túli testvéreinket, hogy egész évben érezzék összetartásunkat.

A kommunikációs nehézségek és a nem megfelelő információáramlás csökkentése érdekében engedélyt kérünk például arra, hogy a 2025-ös Szeretethíd meghirdetésekor az egyházmegyei misszióelőadók által is minél több emberhez jusson el a kezdeményezésünk. Az általunk támogatásban részesülteket is bátorítjuk abban, miszerint „jobb adni, mint kapni”, így ők is segítséget tudnak nyújtani más rászorulóknak. 

A Szeretetszolgálatnak milyen tervei vannak a jövőre nézve a határon túl élő nehézsorsú emberek támogatásával kapcsolatban?

Amellett, hogy szervezeti szintű együttműködéseket szeretnénk létrehozni minél több egyházkerülettel, a tanszergyűjtést és a Nyilas Misi Pakkot a továbbiakban is szeretnénk határokon átívelő kezdeményezésként megtartani.

Minden elszakított területre figyelmet fordítunk, azonban jelenleg Kárpátaljának van leginkább szüksége a segítségre. Ebből kifolyólag továbbra is szeretnénk támogatni szeretetkonyháikat, ahol szám szerint hetente 4087 adag ételt osztanak ki a rászorulóknak. Ehhez 2024. novemberétől több támogatásra van szüksége a Szeretetszolgálatunknak. Fontos kiemelnem, hogy ehhez mi csak hozzájárulunk, hiszen a nehéz helyzetben lévő egyházközségek (ingyenkonyhák) saját maguk is rengeteg munkát tesznek bele, és összetartó erejüket muszáj megtartanunk.

Neked milyen személyes kötődésed van a témával kapcsolatban? Milyen szakmai célokkal rendelkezel ezt illetően?

Én Kárpátalján élve 13 évig voltam külmissziós lelkipásztor. Az ott eltöltött idő mind szakmailag, mind lelkileg megerősített. Ott éreztem meg igazán, mit is jelent magyarnak lenni, mondhatni ott tudatosult bennem nemzeti identitásom. Más országba is hívtak szolgálni, azonban rájöttem, hogy én magyarul tudom a leginkább kifejezni magam, és az a szolgálatom, hogy innen segítsem a határon túl élő testvéreket. Szakmai célomként saját eszközeimmel, és munkatársaim zsenialitásával szeretnék létrehozni egy olyan közösséget, amely még Erdély legtávolabbi pontjára is elér.