Nagypéntek – Igei gondolatok
„Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.” Lk 23,46
„Megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Fil 1,8
Jézus kereszthalálának a valósága az emberekben más és más érzelmeket vált ki. Valaki mély szomorúsággal, akár valódi gyásszal tekint a nagypénteki eseményekre. Vannak, akik talán értetlenül állnak a sok kegyetlenséget, megaláztatást látva, amik Jézussal megtörténtek. Vannak, akik talán vádlón tekintenek fel az égre és kérdik magukban: de mégis miért engedte meg ezt Isten, az utolsó pillanatban miért nem mutatta meg hatalmát és küldött seregnyi angyalt, akik megmentik Jézus életét és a gonoszokat elpusztítják?
Ha a Nagypéntek eseményit csupán önmagában tekintjük, akkor valóban úgy érezhetnénk magunkat, mint a tanítványok, akik siratták és gyászolták a mesterüket. De Jézus halálát csak a feltámadás tényén keresztül érthetjük meg igazán. Ekkor értjük meg Pál szavait is, aki Jézusról ezt mondja: megalázta magát és engedelmes volt mindhalálig. Megtehette volna, hogy visszalép, megtehette volna, hogy leszáll a keresztről, erre senki nem kényszerítette. Önként vállalta a kereszthalált, mert tudta ez nem mindennek a vége, hanem valaminek a kezdete. Hiszen az Ő kereszthalála és feltámadása teljesen megváltoztatta a világot, változást hozott az emberek életébe. Reményt adott az emberek életébe!
A Nagypéntek akkor válik igazán érthetővé, ha személyessé válik az ember életében és megérted, hogy ez mind érted történt! Jézus és benne Isten annyira szereted téged, hogy még ezt is vállalta. Érted! És mindenkiért! Mert úgy szerette Isten a világot! Nem a gyülekezetet, nem egy csoportot, hanem a világot, hogy aki hisz benne, bízik benne, teljes mértékben rábízza magát, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen, ami már itt a földön elkezdődik a Szentháromság Istennel való legszorosabb kapcsolatban. Ámen!
Áldás, békesség.
Molnár Nobert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztora
