Czuni-Kenyeres József lelkipásztor igemagyarázata – 1Krón 29,10-30

Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk. Napjaink olyanok a földön, mint a múló árnyék. Urunk, Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, hogy neked, a te szent neved tiszteletére templomot építsünk, a te kezedből való, és a tied lesz mindez! Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet. Én mindezt őszinte szívvel, önként adtam, és most örömmel látom, hogy önként adakozott neked néped, amely itt összegyűlt. (1Krón 29,13-17)

Gyakran merül fel manapság a kérdés: Mi szükség van templomra? Istennel templom nélkül is kapcsolatban lehet az ember. Miért készül Dávid templomépítésre, hisz ő eddig is Isten embere volt? Először is a hála indítja erre. Megköszönni azt a sok jót, amit kapott. Nem élete nehézségeire emlékszik; nem az üldöztetésekre, a bajokra, pedig abból is kijutott neki. Hálás csak az tud lenni, aki a jóra dolgokra emlékszik, nem a rosszakra. Ma azért van sok hálátlan ember, mert a rosszat tartja számon. Ezért depressziósok is sokan. Emlékezz tehát a jóra!

A hála áldozatra indít. Dávid nem azért ad, hogy kapjon; azért ad, mert sokat kapott. Szeretne Istennek visszaadni valamit saját gazdagságából, hisz ő tudja, mindent Istentől kapott. Áldozata másokat, sokakat indít áldozatra, adakozásra. A tettek követésre sarkallnak. Miért pont most teszi ezt? Lassan véget ér élete. Számot vet, mi az öröksége? Mit hagy maga után? Adott egy királyt, családjának jólétet, népének békét. Ezt sem sokan mondhatják el. De ő szeretne Istennek adni valamit. Őszinte szívvel, nagy örömmel.

Nem Istennek van szüksége a templomra, hanem az embereknek. „Védelem.” Milyen különös megnevezés a templomra! Nem hadseregek ellen való védelem, hanem lelki háborúságok ellen. Te hová menekülsz a gondok elől? Minél inkább szabadulni akarsz a félelmeidtől, azok annál nagyobbak lesznek. Istenhez érdemes menekülni a bajok elől és Dávid tudja ezt. Azt akarja, hogy mások is megtapasztalják; hogy adjanak dicsőséget Istennek.

Dávid szép és értékes templomot akar építeni, nem igénytelent. Számít ez? Bizony számít! Tudok-e értékeset adni? Vagy csak magamhoz képest semmiérőt? A régi református templomok nem „gazdagok” , de az építők a maguk képessége szerint a legjobbat adták. Ha a festett fakazettákra, a fából ácsolt harangtornyokra, szószéket, úrasztalát, padokat takaró szőttesekre gondolunk, ma is milyen szépek, értékesek!

Mostanság a zsugoriság dívik. Magamnak mindent, másnak semmit. Adakozni a legtöbb ember nem is tud. Minden kell neki az élvezeteire. Kapni akarunk, nem adni. Minél inkább önzők vagyunk, annál kevésbé értékeljük, amit kaptunk. Az adakozó Istent csak az adakozó ember ismeri. Elég bátor és kíváncsi vagy-e ahhoz, hogy megismerd Istent? Vagy magadat véded, óvod egész életedben? Pedig úgysem tudod magad megvédeni a saját erődből.

„Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti énértem és az evangéliumért megmenti azt.” (Mk 8,35)

Dávid boldog, hogy adhat. Ismerd meg hát az adni tudás örömét! Ámen.

Imádság:

Köszönöm Uram, hogy Te mindent adsz nekünk, bőven szükségleteink felett. Segíts rajtunk, hogy ne hálátlanok, elégedetlenek legyünk, hogy bármink is van, ne többet akarjunk hanem adni tudjunk hálából Neked!

Ámen.

Czuni-Kenyeres József lelkipásztor