Az imádság, mint Istenismeret és önismeret – ezzel a címmel rendezte meg harmadik országos konferenciáját Balatonszárszón a Magyar Református Szeretetszolgálat Filemon önkénteseinek közössége. A tanulás és kapcsolatépítés mellett teológiai tanítások, evangelizáció, valamint az előttünk álló egyházi választásokról tartott püspöki fórum tette teljessé a háromnapos találkozó programját.

Százhuszonöt önkéntes és gyülekezeti kapcsolattartó érkezett Balatonszárszóra – ők mindannyian az elmúlt három évben csatlakoztak az MRSZ Filemon Szolgálatának közösségéhez. A messziről is jól látható zöld bárányos pólót többen már az érkezéskor is viselik, még mielőtt a regisztrációs pulthoz lépnének: látható, hogy sokan nem először vesznek részt a találkozón. Ezt az érzést erősíti az is, hogy barátként, öleléssel üdvözlik egymást a testvérek, hiszen az ország más-más pontjáról érkezve a nyári Filemon konferencia biztosítja minden évben a találkozás lehetőségét számukra. A résztvevők között nagyvárosi gyülekezetek és egészen kicsi szatmári és borsodi falvak egyházközségei is képviseltették magukat. A lehetőségek mások, de az elhívás és a küldetés mindenhol ugyanaz: keresztyén testvérként segíteni azokat a rászorulókat, akiket Isten elénk hoz. A Filemon Szolgálat önkéntesei tehát egyrészt az anyagyülekezetük diakóniai szolgálatának motorjai, másrészt kapcsolattartók a Magyar Református Szeretetszolgálattal. Ez nélkülözhetetlen szolgálat – hiszen egyházunk karitatív szervezetének nem az a célja, hogy egyedül végezze munkáját, hanem a református gyülekezetekkel közösen, számukra kérés esetén segítséget nyújtva, jó gyakorlatokat és szakmai tudást megosztva, máskor pedig országszerte a gyülekezeti tagok önkéntesként vagy adományozóként elősegíthetik az adománygyűjtéseket.

A találkozó nyitó áhítatán Katona Viktória lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Pál apostol kolosséiakhoz írt levelének igeverse alapján végezte az igehirdetés szolgálatát: „Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!” (Kol 4,2)  Igemagyarázatában kiemelte: az imádság nem csupán egy szokás, aminek megvan a maga ideje, hanem az imádság valójában egy elköteleződő életformát jelent.

„Az imádságos életforma három dolgot jelent – kitartás, ragaszkodás, odaszánás. Egy olyan élet, ami mellett akkor is kitartok, ha az életemben a nehézségek tornyosulnak előttem. Valami, amihez ragaszkodom, ami mellett állandóan ott vagyok, és valami, amire teljes életemmel odaszánom magam.”

A Filemon Szolgálat vezetője, Váczi Gábor a 140 éve született Molnár Mária misszionáriusra emlékezett vissza, majd Dr. Czibere Károly, a Szeretetszolgálat elnöke őszinte szavakkal köszöntötte a filemonistákat. A számok tükrében mutatta be egyházunk, gyülekezeteink valós helyzetét, de hozzátette: a szekularizáció nem tragédia, hiszen megmutatkozik, hogy mi az, ami valós, ami kősziklára épült. „A diakónia ott kezdődik, hogy a másikat különbnek tartjuk, és alázattal szolgálunk – ebből fog látszódni távolról is, hogy szeretitek egymást. Ez az, ami megtart bennünket a változó világban is.”

A közösségépítést Bartha Katalin képzési referens segítette interaktív csapatépítő gyakorlatokkal, majd a Magyar Református Szeretetszolgálat társadalmi missziói közé tartozó Börtönlelkészi Szolgálat áldásairól mesélt őszinte hálaadással Gottfried Richárd szolgálatvezető lelkipásztor. A fogvatartottak között szolgáló lelkipásztor csütörtök esti evangelizációját a 103. zsoltár igeversei alapján végezte, melyben hangsúlyozta: a dicséret, a magasztalás nem más, mint egy döntés: én akarom dicsérni az Istent. „A magasztalás, dicsőítés Isten szent nevére irányul, és emlékeztet minket Isten jóságára” – foglalta össze tanítását.

A konferencia második napján Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat diakóniafejlesztési főigazgató-helyettese előadásában az imádság Munroe és Sproul szerinti teológiai látásmódját helyezte egymás mellé. Az imádság ugyanis nem más, mint közösség Istennel és részvétel Isten céljaiban, azonban a két teológus más megközelítésben magyarázza az imádságot: míg Munroe szerint az imádság Isten és ember intim kapcsolata, addig Sproul megközelítése szerint az imádság ember Isten előtti hódolata. Birinyi Márk tanítását a következő kérdések köré szervezte: a kapcsolat és szentség kérdése, valamint az emberi részvétel és isteni szuveneritás helyzete.

„Feltehetjük a kérdést: megváltoztatja-e Isten tervét, ha imádkozom? A válasz röviden: nem. A legfőbb kérdés tehát nem az, hogy hány percet imádkozok egy nap, hanem hogy milyen emberré tesz engem, hogy imádkozhatok. Tudok-e olyan alázattal Isten színe előtt állni, hogy elfogadom az ő tervét. Ez bizony nem mindig könnyű. Amikor valakinek például az egészségéért imádkozom, ami végül nem jön el. Vagy amikor egy nő gyermekért imádkozik, aki végül nem születik meg. De ilyenkor válik fontossá, hogy az imádság által olyan emberré formálódjak, aki aztán szívből szólja: legyen meg a Te akaratod.”

A Filemon Szolgálat önkénteseinek találkozóját tisztelte meg jelenlétével Főtiszteletű Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, aki igehirdetésében a Lélek gyümölcseinek szerepét magyarázta, majd a Szeretethimnusz (1Kor 13) versei alapján a szeretet különböző formáira mutatott rá. „Az erósz a testi szeretet, szerelem. Fontos, hogy ilyen értelemben is kifejezzük, hogy szeretjük egymást, hogy egy test tagjai vagyunk. A filosz nem más, mint a felebaráti szeretet, amikor egymás hite által épülünk az Atya-Fiúi szeretetben, az embertársi szeretetben. És ott van az agapé: ebből táplálkozik mind a filosz, mind az erósz. A Biblia szíve az agapé, ami az emberi értelemben vett felfoghatatlant, a határtalan szeretetet jelzi: mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta.” Mindezek mellett Steinbach József a philadelphia, vagyis a testvéri szeretet jelentőségét is hangsúlyozta: nem elég szeretni, hanem azt ki is kell mutatni egymás felé. Az igazi szeretet és öröm ugyanis együttes öröm – igazán örülni egyedül nem lehet, csak ha megosztjuk egymással.

Idén első alkalommal díjátadás is kísérte a Filemon Szolgálat konferenciáját, hiszen idén év elején a hazai református gyülekezetek körében került meghirdetésre a „Jól működő diakóniai gyakorlatok a gyülekezetünkben” című pályázat. A 23 beérkezett pályamunkából kötet is készült, mely által egymás szolgálatából is tanulhatnak a jövőben a gyülekezetek. A konferencián a nyolctagú zsűri által legtöbb pontszámmal értékelt gyülekezetek képviselői vették át jutalmukat: harmadik helyezettként a Budapest-Angyalföldi, másodikként a Budapest-Rákoskeresztúri, a felhívás első helyezettjeként pedig a Sonkádi Református Gyülekezet. A pályázat nyertes egyházközségének lelkipásztora, Szakadáti Károly bemutatta a Filemon önkéntesek számára gyülekezetük diakóniai szolgálatát, amely szorosan kapcsolódik a kórházlelkészi szolgálathoz, a beteg idősek és gyermekek megajándékozásához és a gyülekezeti tagok kétkezi alkotásához, segítségnyújtásához.

A találkozó folytatásában Győri Judit programkoordinátor a sokak által ismert Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat mutatta be és buzdította a gyülekezeteket a csatlakozásra és önkéntes szolgálatokra, a délutáni szekcióban pedig a Református Gyermekvédelmi Központok és Nevelőszülői Hálózat működését mutatta be Egri Ilona és Miklósi Erzsébet intézményvezetők, majd őszinte bizonyságtételt tett a nevelőszülői szolgálatról egy befogadó házaspár, Victor Dániel és felesége. A gyermekvédelem és nevelőszülőség után újabb nehéz, szinte szívfacsaró téma következett: a kárpátaljai testvérek helyzete. Online kapcsolásban Bernát Tamás lelkipásztor számolt be a testvéreknek a mindennapok küzdelmeiről, nehézségeiről, és meghatottan mondott köszönetet, hogy az anyaországi testvérek közel százharmincan, több száz kilométeres távolságból érte, értük imádkoznak.

A szombat esti evangelizációt Dr. Balogh Róbert lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese Pál apostol kolosséiakhoz írt első levelének (1Kol 4,1-6) versei alapján végezte. Rákérdezett: vajon amikor imádkozunk, akkor igazából azt vesszük számba és soroljuk el, hogy mi bizony mennyi mindent megtettünk, vagy őszintén, alázattal meg tudjuk kérdezni, hogy mit vár el tőlünk Isten? „Az imádság, vagyis az Istennel folytatott beszélgetés egy nagy ajándék számunkra: mi szólhatunk az élő Istenhez! És ebben a nagyon személyes, nagyon privát beszélgetésben válunk azzá, akivé Isten teremtett minket. Ott kell, ott lehetünk igazán őszinték, és Pál apostol is megengedi, sőt, kér minket, hogy megszakítás nélkül, szüntelenül tegyük ezt.” A Filemon Szolgálat önkénteseit arra kérte: hordozza imádságban a lelkipásztoraikat, presbitereiket és egymást is. A pénteki nap zárásaként Földi Bulcsú Filemon-önkéntes történelmi megemlékezése zárta a mohácsi vész 500. évfordulójáról, aki az 1526-os harcot egyfajta bizonyságtételként szemléltette és vont párhuzamot a mi életünkkel.

A háromnapos konferencia úrvacsorás istentisztelettel zárult, ahol Perpékné Papp Éva, a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház kórházlelkésze hirdette Isten igéjét a Kol 4,2 alapján: „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.”

Pál a levelét imádsággal kezdi, s utána következik a tanítás, fontos témát hoz elénk: „szüntelenül imádkozzatok!” – helyezte a gyülekezet szívére Perpékné Papp Éva. „Ahol vagyok, azt szeretném megélni. (…) A kitartó imádság csak így születhet meg. Hogy valaki megtanuljon játszani egy hangszeren, ahhoz évek kitartó munkája szükséges. Ahhoz, hogy valaki mások számára is élvezetesen játsszon, nem spórolható meg a gyakorlás. Időt kell bele tennünk” – mondta. „Ahhoz, hogy az imádság is jól működjön, kitartóan kell imádkoznunk és időt kell rá szánnunk. A kitartó imádságnak pedig megvannak az áldásai. Formálja a gondolkodásunkat: amíg Isten jelenlétében vagyunk, az ő áldása által alakulnak a gondolataink. A kitartó imádság mélyít, hogy még jobban megértsük az Istennel való és az emberi kapcsolódásainkat” – hangsúlyozta. „Nem szabad megszűnnünk ébernek lenni és hálát adnunk” – zárta szavait.

Az istentiszteletet követően Filemon-önkéntesek személyes bizonyságtételével zárult a konferencia. A három nap végén megerősödve, egymás hitéből és szolgálatából is erőt merítve indulhattak haza a résztvevők. A konferencia véget ért, azonban a szolgálat folytatódik: azzal a reménységgel, hogy az itt kapok szavak, találkozások és imádságok hazatérve is tovább munkálkodnak bennünk – és általunk mások életében is.

GALÉRIA A FILEMON ÖNKÉNTESEK 3. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁRÓL