Heti útravaló- 42.hét

„Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó, hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” Aztán elhajózott Efézusból.” ApCsel 18,20-21

Pál második missziói útja végéhez közeledve megérkezik Efézusba. Bár csupán rövid időt tölt el itt, az emberekre így is igen jó benyomást tett. Kérlelték, maradjon még velük. Innen sejthetjük, hogy az igének magvai elkezdtek növekedni az emberek szívében, ugyanis vágytak arra, hogy még többet halljanak arról a Krisztusról, ki az örökélet reménységét adta nekünk. Pál ez alkalommal elutasítja kérésüket. Nem azért, mintha rosszul érezte volna magát abban a közegben, nem azért, mert nem volt kedve maradni, hanem azért, mert máshol volt dolga, a Szentlélek máshova vezeti őt. Persze nem mond le az újratalálkozás lehetőségéről (sőt, Lukács beszámolójából tudjuk, hogy vissza fog ide térni), ezért mondja: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja”.

Pál az ő kijelentéseit igen komolyan gondolta. Így amikor azt mondja, „ha Isten is úgy akarja”, akkor ez nem egyfajta „kegyes” mondatvégi lezárás, ami úgy illik a keresztyén ember szájába, hanem ő igen komolyan vette, hogy csak akkor fog ide visszatérni, ha Isten úgy dönt, hogy ezen a helyen (Efézusban) van rá szükség. És igen, később valóban visszatér, és tudjuk jól, milyen nagy szükség volt az ő igehirdetésére. Pál semmi olyat nem akar tenni, ami nem fér össze Isten terveivel. Nem akar lusta mód kibújni a feladatok alól, de a túlbuzgóság csapdájába se szeretne esni. Csak azt teszi, csak oda megy és csak azt szólja, amit a Szentlélek rajta keresztül el szeretne végezni.

Sokszor mi magunk is úgy zárunk egy-egy gondolatot, hogy: „ha Isten is úgy akarja”: De mennyire vesszük komolyan? Valóban ilyen alázattal tudunk figyelni Isten kijelentéseire az életünkben? Pál példáján keresztül megtanulhatjuk, mennyi „gyümölcs” származhat abból, ha komolyan vesszük Istent és mindazt, amit reánk szeretne bízni. Mennyi erő és remény forrása lehet az életünkben, ha nem ellenkezünk Isten parancsainak, hanem alázattal elfogadjuk azt. Mert Isten nemcsak másokat akar velünk/rajtunk keresztül megerősíteni, hanem bennünket is!

Isten szava ne csak irányadója, hanem alapja legyen a mi életünknek!