Szociális mentorálás II.

Nagyon sok mindent megéltünk a gyerekekkel. Hetedik osztályos tanulók voltak, amikor hozzánk kerültek. Megküzdöttünk az online tanulással, tabletek használatával, kamaszkori nehézségekkel. Jó volt látni, hogy a kis gyerekekből lassan felnőtt lesz. Lettek anyukák is a csoportban. Nagyon fiatalon váltak szülőkké, sok nehézséggel kellett megbirkózniuk, hiszen maguk is gyerekek. Az ő kezüket sem engedtük el, baba mama klubot szerveztünk számukra, ahol szakemberek segítettek nekik, bármilyen kérdés merült fel a baba gondozása során.  Nagyon sok kérdés van bennük, amit otthon nem válaszolnak meg, vagy nem is merik megkérdezni. Nagyon őszintén beszélnek félelmeikről a szülésről. A lányok otthon maradnak, az anyukájuk fog segíteni nekik a baba nevelésében. Van olyan lány, aki szeretne visszamenni az iskolába, ennek nagyon örülünk. Ezek a fiatal anyukák sajnos nehéz körülmények között élnek, sajnos az apuka is fiatalkorú. A munkánk legnehezebb része az, amikor látjuk azt, hogy fiatal lányok azért kerülnek ki az iskolából, mert hamar teherbe esnek, pedig tehetséges vagy jó tanuló, benne van egy jó szakma lehetősége.

Hosszú volt ez az öt év, vagy nagyon rövid?  Nagyon sok mindent megéltünk ezalatt az idő alatt. Voltak nehézségeink, de annál több sikereink. Visszatekintve az öt évre elmondhatom, hogy sikeresen teljesítettük, mind a gyerekek és mi mentorok is. Sok élményt nyújtottunk a gyerekeknek, ebben rengeteg munka volt. Egy mentornak nincs szabadnap, hétvége. Ezt a munkát csak szívvel lélekkel lehet csinálni. A szabadidő hasznos eltöltése nagyon fontos volt számunkra, ezért nagyon sok programot szerveztünk a gyerekeknek. Volt olyan programunk, amibe a szülőket is bevontuk. A csajos klub, a főző klub nagyon sikeres volt. Nem csak a lányok jöttek el egy főző klubba, hanem a fiúk is. Együtt sütöttük a molnár kalácsot, gyúrtuk a kókusz golyót vagy főztük a spagettit. Nagyon jó hangulatban teltek ezek a foglalkozások. A karácsonyi ünnepségek nagyon meghitten teltek, meglepetés csomagokat készítettünk a gyerekeknek, mindenki húzott egy számot és azt a csomagot kapta. Volt nagy nevetés amikor egy fiú lányos ajándékot kapott. Nevettek, boldogok voltak a gyerekek.

A legnagyobb élmény az volt számukra amikor nyári tábort szerveztünk és lementünk a Balatonra. A gyerekek szeme csillogott amikor meglátták a hatalmas vizet, hiszen még sosem látták. Nagyon szép napokat töltöttünk el együtt, hatalmas élményekkel jöttek haza a gyerekek.

 

A program folytatására nagy szükség volna, hiszen nagyon sok gyerek szeretné a folytatást. Sok mindent megtanultak az évek alatt, sokat fejlődtek tanulásban, viselkedésben. Ezek a gyerekek udvariasak, figyelmesek lettek. Nagyon sokat változtak jó irányba. Most nem szabadna elengedni a kezüket. Félő, ha ebből a támogató, bátorító, szerető környezetből kikerülnek, akkor visszaesnek.