Pályatanácsadások

 

Néhány hete elkezdődtek a személyes pályaorientációs tanácsadások, melynek során munkatársaink online eszközök, alkalmazások igénybevételével folytatnak személyre szabott beszélgetéseket a diákokkal. E találkozók célja, hogy 2019/2020 -as tanév feléig, amikor is a fiataloknak be kell nyújtaniuk felvételi kérelmüket, már mindannyian tisztába legyenek azzal, hogy melyik iskolában szeretnék folytatni a tanulmányaikat és miért éppen ott.

Az egyik legfontosabb fordulópont egy fiatal életében a középiskola kiválasztása. Nehéz dolog 13-14 évesen dönteni arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek, hiszen még egy csomó kétség, kérdés forog a fiatalok fejében. Éppen ezért kollégáink igyekeznek a lehető legbővebb információt adni a fiataloknak az őket érdeklő szakmákról, az azokhoz szükséges iskolai végzettségekről, és a középiskola utáni továbbtanulási lehetőségekről.

Igyekszünk bővíteni a fiatalok látókörét (pl. robotika oktatás, vendég előadó meghívása), hogy olyan szakmák lehetőségét is bemutassuk nekik, amelyekre esetleg az eddigiekben nem gondoltak. Az eddigi tanácsadások azt mutatják, hogy a programban résztvevő fiatalok egyaránt érdeklődnek a szakma tanulás és a középiskola utáni továbbtanulás iránt.