Egy ideje tart a Debreceni Református Kollégium felújítása, ahonnan a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közvetítésével számos  közösség, gyülekezet, iskola és egyéni rászoruló részesült már adományban – a feleslegessé vált bútorokat, felszereléseket osztják szét.

Nemrég ismét 30 asztalt, 80 széket  és 8 szekrényt tudtunk továbbítani mintegy  300 000 Ft értékben. A támogatottak  nagy része a nyíradonyi rászorulók egy csoportja, továbbá az ottani roma gyülekezet. Emellett Debrecenben egy olyan családot támogattunk, akik két gyerekük mellé további két gyermeket terveznek örökbe fogadni.

Az MRSZ ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy legalább 25-30 család gyermekei  tudjanak kulturáltabb körülmények  között étkezni vagy éppenséggel megírni a napi leckét.

Az elosztásról a helyi közösség képviselői döntenek, hiszen ők ismerik a rászorultság mértékét.