A Magyar Református Szeretetszolgálat rászorulókért végzett munkáját támogatja adományával a Magyar Posta Zrt. A vállalat 3 millió forintos felajánlásának köszönhetően több száz embernek biztosíthat gyorssegélyt alapítványunk.

 Az infláció és az energiaárak drasztikus növekedése hazánkban is több millió ember számára jelentenek komoly anyagi kihívást. Miközben folyamatosan támogatjuk a háború elől menekülőket és a Kárpátalján maradó családokat, legalább ugyanekkora hangsúlyt fektetünk a hazai rászorulók megsegítésére is.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a téli hónapokban több ezer család számára szeretne segítséget nyújtani, mely célkitűzéshez a Magyar Posta Zrt. is hozzájárult támogatásával. A vállalat felajánlásából élelmiszercsomagokat állítunk össze, melyekkel a téli hónapokban alapítványunkhoz segítségért fordulóknak nyújthatunk azonnali segítséget.

Hálásan köszönjük a Magyar Posta Zrt. felajánlását, és örömmel tölt el bennünket, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül is megmutatkozhat a vállalat társadalmi felelősségvállalása!