A meghirdetett gyűjtés eredményeként június 26-án 4.501.374 forint összegű támogatást nyújtott át jelképesen Juhász Márton ügyvezető igazgató Főtiszteletű Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének. Ahogyan Steinbach Püspök Úr elmondta, az összeget az épület berendezésére fogják fordítani.

Az otthonban olyan nők és gyermekek élnek, akik családon belüli erőszak elől menekülve, vagy családjukból kimenekítve kerültek a településre. Az otthonnak eddig 31 lakója volt, akik közül hét gyermek és tizenkét felnőtt tartózkodott szobáiban a tűz keletkezésekor – azonban senki sem sérült meg. A tűzesetet valószínűleg elektromos készülék meghibásodása okozta.

Nagy tragédiaként éltük meg a történteket novemberben, de hatalmas erőt adott, hogy a tűzeset másnapján jött a hívás a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványtól, hogy egy országos gyűjtéssel mellénk állnak – kezdte köszönetnyilvánítását Főtiszteletű Steinbach József. A Ige szavát valóságosan megtapasztaltuk: Egymás terhét hordozzátok! Az előkészítési folyamatoknak a végére értünk, nyár folyamán elindul a teljes felújítás, és szeptember közepén reménység szerint elkészül az épület, így a lakók az őszi ciklusban újból birtokba vehetik a megújult otthonukat. Ezt az adományt az épület berendezésére fogjuk fordítani, hiszen a tűzben minden odaveszett.

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: a négy és fél millió forint a 1358-as adományvonal hívásával, valamint kifejezetten az Árvácska Anya- és Csecsemőotthon számára átutalt összegekből tevődik össze. Mint ismertette, nagyon széles körű összefogást tapasztalt a támogatók részéről, akik között egyéni adományozók, gyülekezetek és vállalkozók is megtalálhatóak.

Fotók: reformatus.hu