„Ez az 550 forint nemcsak annak segítség, aki ebből meleg ételt kap, hanem segít helyben a termelőnek, a boltosnak, akiktől megveszik az alapanyagot. Az egyház és a gyülekezetek kézzel fogható segítséget adnak, a támogatás által tudnak tanúbizonyságot tenni Isten szeretetéről, gondviseléséről. Ezzel tudunk az embereknek reményt adni, holnapot biztosítanunk. A szeretetszolgálatnak köszönhetően a lisztes fazék és az olajos korsó nem ürül ki.” – fogalmazott Molnár Zsolt kárpátaljai lelkipásztor.
Egy-egy szeretetkonyha működésének támogatása akár egyszeri, akár rendszeres felajánlással is segíthető, így az adománygyűjtésen keresztül az anyaországi testvérek több mint százezer tál ételhez nyújthatnak anyagi segítséget a kárpátaljai nélkülözőknek. Minden adomány hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is élelmet biztosíthassanak a gyülekezetek konyhái a legnehezebb helyzetben lévőknek.
A segitsunk.jobbadni.hu oldalon minden gyülekezet szeretetkonyhájánál tételesen látható, hogy az adott konyhának mennyi pénzadományra lenne szüksége ahhoz, hogy a működése a következő hónapokban is fenntartható maradjon. Előre is hálásan köszönünk minden támogatást
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: