A mediáció, egy újszerű, alternatív konfliktuskezelési módszer. Ennek segítségével a felmerült konfliktushelyzeteket hatékonyan lehet kezelni, és egyfajta közvetítői eljárást levezetni vitában állók között. 

Magyarországon a Partners Hungary Alapítvány foglalkozik legrégebben a mediáció módszerének elterjesztésével, ezért szervezetünk is őket kérte fel ennek a képzésnek a megtartására. Ez egy gyakorlatorientált képzés az érdeklődőket az alternatív vitarendezés módszerével ismerteti meg. A tapasztalati tanulás során szereznek saját élményt a résztvevők a módszerről, saját fejlesztendő területeikről, erősségeikről. 

Két részből állt a képzés, az első részben saját élményen keresztül a konfliktusok természetével, a mediáció folyamatával ismerteti meg az érdeklődőket. A második blokkban újabb mediációs módszereket, technikákat ismertet meg, és van lehetőség tovább mélyíteni a gyakorlati tudást a módszer használata terén. 

A képzésre meghívtunk minden olyan intézményt, akikkel együtt dolgozunk a program kapcsán, így jelen voltak a városi Szociális Központ Család és Gyermekjóléti munkatársai, és pedagógusok is.