Idén is meghirdettük Nyilas Misi Ösztöndíjprogramunkat, hogy támogatni tudjuk Kárpát-medence-szerte a tehetséges, ám szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat. A beérkezett pályázatok által nemcsak magyar diákok, hanem kárpátaljai, erdélyi és délvidéki fiatalok is részesülnek a Magyar Református Szeretetszolgálat pénzügyi ösztöndíjában.

Október elején hirdette meg az idei Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját a Magyar Református Szeretetszolgálat, melyre újonnan pályázó tehetséges fiatalokat, valamint az Újratöltve program keretében korábbi nyertesek pályázatait egyaránt várták a szakmai zsűri tagjai. A legnépszerűbb kategória idén a sport volt, a beérkezett pályázatok több mint egynegyede ebben a csoportban mérettette meg magát. Szorosan követte a zeneművészet (19%), mely kategóriában énekesek és hangszeren játszó fiatalok egyaránt megtalálhatóak. A képzeletbeli rangsor harmadik helyén a képzőművészeti ág képviseltette magát (16%), míg a legkevesebben táncművészet és informatika területéről pályáztak a Nyilas Misi Ösztöndíjra. November folyamán a beérkezett pályaműveket a Nyilas Misi Ösztöndíj szakmai zsűrije elbírálta, a Szeretetszolgálat munkatársai pedig a szociális helyzet alapján pontozta a beadott pályázatokat.

A 2023-as év Nyilas Misi Ösztöndíjasai:

  • Balogh Ádám
  • Balogh  Dzsenifer
  • Bondor Áron
  • Bondor Előd
  • Dékány Donát
  • Dolányi Szabolcs
  • Fajka Zsóka
  • Farkasfalvi Boglárka
  • Hársfalvi Tamara
  • Hayashi-Kelemen Avar-Sougo
  • Hegedűs Eszter
  • Hevesi Emília
  • Homovics Boglárka
  • Kónya Valéria
  • Kovács János
  • Kovács Liliána
  • Kovács Miléna
  • Kuti Janka Jázmin
  • Ladányi Lídia
  • Lakatos Attila Róbert
  • Lugosi Eszter
  • Madár Patrik
  • Márton Márk
  • Nagy Attila
  • Németh Lili
  • Pandák Viktória
  • Papp Máté
  • Rézműves Róbert László
  • Sebők Lilla
  • Sun Qiaoyi
  • Szőcs Bernadett
  • Tabit Vivien Zsófia
  • Takács Lívia
  • Tóth Ágoston
  • Tóth Ilona Márta

A Nyilas Misi – Újratöltve program nyertesei:

  • Balogh Gergely
  • Bán Kristóf
  • Bere Johanna Zója
  • Demeter Dorina
  • Demku Vivien
  • Farkas Márk
  • Ivkovic Vivien
  • Kovács Tamás
  • Kovács Vladiszláva
  • Ladányi Krisztián
  • Nyers Brigitta
  • Pető Zoltán
  • Pintér Mónika Mária
  • Sütő Zsombor
  • Sütő Botond
  • Victor Illés

Szívből gratulálunk minden pályázónak, Isten áldása kísérje életüket és tanulmányaikat!