Közel 30 millió forint értékben ajánlott fel a koronavírus elleni védekezéshez szükséges egészségügyi felszereléseket az Eurotrade Kft. Az infravörös elektromos hőmérőkből és FFP2-es maszkokból álló segélycsomagot a Magyar Református Szeretetszolgálat juttatja el a kedvezményezett intézmények számára.
Közel 30 millió forint értékben juttat el adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat a Kárpát-medencében működő szociális intézmények számára, hogy ezzel segítse a koronavírus elleni védekezést. Az 500 db infravörös elektromos hőmérőt és 40.000 db FFP2-es maszkot az Eurotrade Kft. ajánlotta fel a Magyar Református Szeretetszolgálat részére.
„A koronavírus harmadik hulláma lecsengőben van és az élet szép lassan visszatérhet a régi kerékvágásba. Az egészségügyi és szociális intézmények számára ugyanakkor továbbra is fontos, hogy rendelkezésre álljanak a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközök, hiszen a biztonság, az óvatosság továbbra is létfontosságú. Úgy gondolom, hogy az Eurotrade nagyszabású felajánlása valódi segítséget jelent majd a hazai és határon túli szociális intézményekben dolgozók számára.” – hívta fel a figyelmet Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a szervezet székházában tartott nyilvános adományátadón csütörtökön.
„Tavaly kora tavasszal a kényszerűség szülte, hogy a több, mint 25 éves múltra visszatekintő kínai import műszaki termékekből álló termékportfóliónkat a védőfelszerelésekkel is bővítettük. Ebből adódóan lehetőségünk nyílt arra, hogy jelentős mennyiségű és értékű adományokkal segítsük az adományokat fogadni tudó és azokat a rászorulókhoz eljuttatni képes szervezeteket és intézményeket. Ennek a programnak a keretében eddig közel 70 millió forint értékben adományoztunk védőfelszereléseket a Magyarországi Református Egyház intézményeinek, (elsősorban a Református Szeretetszolgálatnak) a Johannita
Lovagrendnek, a Tatabányai Szent Borbála Kórháznak és más intézményeknek is. A pandémia a társaság gazdasági tevékenységére is jelentős hatással volt, mert a forgalmunk közel a felére esett, de örömmel tettünk eleget keresztyén felebaráti kötelességünknek ebben a rendkívüli helyzetben, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.”– említette meg Szücs Attila az Eurotrade Kft ügyvezető tulajdonosa az átadón, cégük üzletpolitikájával kapcsolatban.
Az adományoka szociális intézményhez juttatja el a Szeretetszolgálat idehaza és határainkon túl a következő hetekben.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: