Hálásan köszönjük adományozóinknak, hogy csatlakoztak Karácsonyi álom programunkhoz. Több mint 800 támogatónak köszönhetően november 17-én az utolsó kívánság is gazdára talált, így több mint 2.000 nehéz sorsú gyermek ünnepét tehetjük szebbé. Köszönjük!
A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el a Magyar Református Szeretetszolgálat az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Karácsonyi álom programot. A karitatív szervezet idei első adventi gyűjtésének célkitűzése, hogy az adományozók segítségével 2025 mélyszegénységben élő gyermek karácsonyi kívánsága válhasson valóra.
A Karácsonyi álom program hat évvel ezelőtti indulása óta már közel 9000 nehéz körülmények között élő kisgyermek és fiatal ünnepe válhatott örömtelibbé és felejthetetlenné az adományozóknak köszönhetően. Idén újabb 2025 gyermek kívánságának valóra váltása a cél: olyan gyermekeké, akik közül a legtöbben mélyszegénységben, nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban élnek. Maguk a kívánságok is tükrözik, hogy milyen hétköznapi nehézségekkel kell szembenézniük ezeknek a gyerekeknek: a legtöbben téli cipőre, saját tusfürdőre vagy játékokra vágynak, mert ezeket már nem engedhetik meg maguknak családjaik.
A kezdeményezés lényege, hogy az adományozók a támogatott gyermekek konkrét karácsonyi kívánságait, vágyait ismerhetik meg, melyeket a Szeretetszolgálat munkatársai titokban, játékos foglalkozások alkalmával vagy a családot, esetleg a lakásotthonok munkatársait bevonva gyűjtötték össze. Az online felületen közzétett kívánságokat az adományozók kétféleképpen teljesíthetik: vagy a kiválasztott gyermek karácsonyi ajándékát vásárolják meg és juttatják el a Magyar Református Szeretetszolgálat budapesti vagy debreceni adománypontjaira, vagy pedig a kiválasztott ajándék árát utalják el az alapítványnak, a beérkező összegből pedig a Szeretetszolgálat munkatársai szerzik be a kívánságokat. A program szépsége, hogy az ajándékozás öröme mégis a család közösségében maradhat karácsonykor, hiszen a beérkező ajándékokat az MRSZ munkatársai nem közvetlenül a gyermekeknek, hanem a szüleiknek, gondviselőiknek adják át. A karácsonyi álmok foglalására és teljesítésére november 20-ig van lehetőségük az adományozóknak.
A Magyar Református Szeretetszolgálat novemberben további karácsonyi akciókat is elindít, hogy az ünnepi időszakban még szélesebb körben nyújthasson segítséget a rászoruló családok és nyugdíjasok számára.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: