Május 14-15-én szervezi meg tizenharmadik alkalommal Szeretethíd elnevezésű önkéntes akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programra olyan magánszemélyek és közösségek jelentkezését várják, akik saját lakókörnyezetükben szívesen végeznének önkéntes tevékenységet. A regisztráció március 22-én indult a szeretethid.hu honlapon.
A Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok a Magyar Református Szeretetszolgálat egyik legnagyszabásúbb programja, mely 2009-es indulása óta már több tízezer embert szólított meg önkéntes tevékenység végzésére idehaza és a környező országok magyarok lakta településein. A legtöbb csoport ilyenkor környezetét igyekszik az összefogás erejével szebbé tenni, így több tucat játszótér, közpark, templomudvar és temetőkert is megszépült a Szeretethídnak köszönhetően. Másik jellemző segítő tevékenység az idősek, betegek vagy fogyatékkal élők felé történő odafordulás: zenés-verses műsorokkal vagy saját készítésű süteményekkel is megörvendeztették már az önkéntesek az évek során a környezetükben élőket.
A koronavírus világjárvány miatt még inkább felértékelődtek a személyes kapcsolatok, egymás segítése, támogatása még hangsúlyosabbá vált a világon. Ahogyan az akció jelmondata is hirdeti: Legyetek felkiáltójellé! – vagyis mutassunk példát környezetünk számára azzal, hogy egyénileg vagy csoportosan valamilyen önkéntes szolgálatot vállalunk. Az elmúlt évben a világjárvány ellenére is több ezer önkéntes építette a Szeretethidat, a veszélyhelyzet számos új segítő feladat ötletét adta, ilyen például a bevásárlás egyedülálló, idős szomszédjainknak, online meseolvasás vagy korrepetálás.
A 13. Szeretethíd 2021. május 14-15-én kerül megrendezésre, melyre a regisztráció március 22-én elindult a program megújult honlapján, a https://szeretethid.hu/ oldalon. A szervezők bíznak abban, hogy május közepére már gondtalanabbak lehetnek a mindennapjaink, de arra kérnek minden jelentkezőt, hogy tartsák be az érvényben lévő járványügyi szabályokat, és lehetőség szerint kisebb csoportokban, a szabadban végezzenek önkéntes feladatokat. Az idei programmal csatlakozott a Szeretetszolgálat az Önkéntesség Magyarországi Éve kezdeményezéshez, melynek célja a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség szerepének hangsúlyozása.
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Neked!
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg: